A víziközmű-törvényhez beadott kormányzati módosító javaslat tovább növeli a nyomást az önkormányzatokon, hogy adják át a vízszolgáltatókat – az infrastruktúrájukkal együtt – az államnak. Láttunk már hasonlót – például a hulladékgazdálkodásban –, és rossz vége lett: a magyar emberek a szolgáltatási színvonal csökkenésével és a drasztikus drágulással fizették meg az erőszakos államosítás árát. Elemzés következik.
A közérthetőség megkívánja, hogy felidézzük a fontosabb előzményeket. A 2013-ban bevezetett állami árbeavatkozás miatt Magyarországon a vízszolgáltatók többsége veszteséges. Ezek magyar kézben lévő, döntően önkormányzati tulajdonú, közfeladatot ellátó vállalatok, amelyeket az Orbán-kormány szabályosan kivéreztetett. Egyrészt a költségeiket nem fedező árazásra kényszerítette őket, másrészt a vezetékes közműadóval és egyéb különadókkal elvonta a bevételeik egy részét. A következményeket ismerjük. Mára a magyar vízvezeték-hálózat tragikus állapotba került: a tisztított ivóvíznek átlagosan a 25-30 százaléka szivárog el a szitává korrodált csöveken keresztül, de vannak települések és régiók, ahol ez az arány eléri a 80%-ot. Hogy erre nem az államosítás a megoldás, azt az adatok egyértelműen mutatják: az állami tulajdonú hálózatokon az átlagos veszteség egyharmadnyival magasabb, mint az önkormányzati kezelésű közműveknél. A probléma ugyanakkor hatalmas: az elmúlt másfél évtizedben felhalmozott közműadósság eléri a 3000 milliárd forintot – ennyit kellene az elhanyagolt vízvezetékrendszer felújítására költeni.
Ezt a saját maga által előállított vészhelyzetet az Orbán-kormány megpróbálja kihasználni az önkormányzati közművagyon minél nagyobb hányadának megszerzésére: támogatást nem ad a modernizációra, de nagylelkűen hajlandó átvenni a közműcégeket és a ma is értékes infrastruktúrát. Akinek a modell esetleg ismerős, gondoljon arra: láttunk már hasonlót, például a települési hulladékkezelésben, vagy korábban az energiaiparban és a bankszektorban. Az eddigi tapasztalatok szerint a kormány végső célja ilyen esetekben nem az államosítás, hanem a korábbi tulajdonosok kiszorítása, és az üzlet átjátszása Fidesz-közeli szereplőknek. Azt is láthattuk, hogy a fideszesített hulladékgazdálkodás a fideszesítés után nem lett jobb, sőt: kiemelkedően drágán nyújt csökkenő színvonalú szolgáltatást.
A mesterségesen lerohasztott vízszolgáltatásban a felújítás elodázhatatlan, erre azonban a kormány csak uniós forrásból akar költeni, és csak úgy, hogy a beruházási döntéseket ő maga hozhassa meg. Azaz fontos részcél, hogy ne az önkormányzatok dönthessék el, Mészáros és Mészáros végzi-e háromszoros áron a beruházást, vagy esetleg Mészáros Lőrinc valamelyik strómanja. A szakmában arról is régóta beszélnek, hogy az Orbán-kormány a hulladékgazdálkodáshoz, valamint a magánosítás óta szintén rakétasebességgel dráguló autópályákhoz hasonlóan az erőszakkal megszerzett vízszolgáltatást is évtizedekre koncesszióba adhatja – így a területi monopóliumként működő, azaz kikerülhetetlen ivóvízellátátás akkor is NER-közelben marad, amikor már nem a Fidesz lesz kormányon – persze, akkor már nem a mai árakon.
Az államilag megállapított vízdíjak az ország legtöbb területén nem fedezik a szolgáltatás tényleges költségeit és az amortizációt, így a szolgáltatók és a mögöttük álló önkormányzatok kényszerhelyzetbe kerülnek. Egy részük már engedett a zsarolásnak, és átadta a jelentős hányadban EU-támogatásból és a lakosság befizetéseiből létrejött közművagyont a kormánynak. Egy másik részük azonban még ellenáll, ezért kell most szorítani a présen a frissen benyújtott törvényjavaslattal. Egy tavaly tavasszal a parlament elé terjesztett törvényjavaslat szerint az energia és közmű hivatal új ellenőrzési jogosítványokat kap a vízszolgáltatók felett, így könnyebb lesz visszavonni a szolgáltatási engedélyt. A vízszolgáltató ágazat anyagi helyzetét jól jellemzi: az éves bevétele országosan mintegy 260 milliárd forint – ebből kellene kigazdálkodni a 3000 milliárdos felújítások költségét. Ám a befagyasztott árakkal, vezetékes közműadóval, hatósági díjakkal kiszipolyozott szolgáltatók másfél évtizede nem tudtak érdemben költeni a hálózatra, ma pedig ugyanazt a munkát 2-3-szoros költséggel lehet elvégezni az 5 évvel ezelőtti árszinthez képest.
A tavaszi törvényjavaslat elfogadása után gyakorlatilag a szolgáltatók bármilyen üzleti lépéséhez (egyesülés, szétválás, tulajdonszerzés, tőkeemelés) a hivatal engedélye kell. Ezzel megnehezítik, hogy egy nehéz helyzetbe került szolgáltatót az állam helyett valaki más, mondjuk egy piaci szereplő tudjon megszerezni. A hivatal által kiszabott, növekvő bírságokat nem lehet érvényesíteni a szolgáltatási díjban. Megkönnyítette a módosítás a víziközmű-infrastruktúra adminisztratív eszközökkel történő átvételét (elvételét) a szolgáltatóktól. A törvény bevezette a hatósági árat az ivóvíz- és a szennyvízkezelés esetében, azaz beköszöntött a rendeleti ármeghatározás – ahogy a hulladékkezelésben láttuk, ez lehetőséget ad a széles körű díjemelésre. Az ugyanis szintén nyílt titok – a kormánysajtó gazdasági lapjai írták meg elsőként – hogy valamilyen körben hamarosan emelni fogják a vízdíjakat. Nincs más megoldás, mert a szolgáltatás veszteséges, a magyar államnak pedig az öt éve tartó gazdasági válság miatt már a focira sincs pénze, nemhogy a közszolgáltatásokra. Az áremelés irányába mutat az is, hogy az akkumulátorgyárak és akkufeldolgozó üzemek hatalmas vízigénye miatt évről évre nő a kereslet, vízből viszont nincs több, sőt számos országrészben, például Debrecen térségében évről évre kevesebb van.
Most pedig újra szorítanak egyet a szektoron a parlament elé került törvénymódosító javaslattal. A hatósági ügyek intézésére kijelölt energiahivatal ezentúl bármely infrastruktúra-elemet önkényesen elvehet, ha úgy nyilatkozik, hogy a hatósági engedély az adott közmű üzemeltetésre nem terjed ki – ez van a módosítási javaslat szövegében. Ilyenkor közérdekű üzemeltetőt jelöl ki az állam, aki ráadásul már mentes az egyik füstadó, a felügyeleti díj fizetésének kötelezettsége alól. Egy további terv a kisebb önkormányzati szolgáltatók kiszorítására, hogy mindenkitől visszavonják az engedélyt, akinél a felhasználói egyenérték (vagyis gyakorlatilag az ügyfélszám) nem éri el a 150 ezret.
Csak emlékeztetőül: amikor a hulladékkezelésben műveltek hasonlót, majd koncesszióba adták az egészet, a rendszer működésének költsége egy év alatt a négyszeresére emelkedett, és ezzel egész Európában a legdrágábbá vált. Ami pedig az autópályákat illeti: Mészárosék bejövetele után ott is messze az inflációt meghaladó mértékben emelkedtek a díjak – ez vár ránk, ha a vízszolgáltatásban is valóra válnak az Orbán-kormány tervei.
Általános európai tapasztalatok szerint a vízszolgáltatók a legjobb kézben az önkormányzatoknál, illetve az önkormányzati többségi tulajdonú közműtársulásoknál vannak. Minden ezzel ellentétes kormányzati szándék szembemegy az emberek érdekeivel. Az erőszakos államosítás helyett arra lenne szükség, hogy a kormány biztosítson normatív támogatást a hálózatuk felújítását vállaló vízszolgáltatóknak. Ez lenne a közérdek, és nem a közműtulajdon elrekvirálása.
