A két dinoszaurusz faj mellett számos kisebb, nem kevésbé különös élőlény népesítette be a bolygót. Az évmilliókkal ezelőtt kihalt lényekről beszédes fosszíliák maradtak fenn, melyeket több magyarországi lelőhelyen is megcsodálhatnak a látogatók.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
Pompei városát az ókorban egy vulkánkitörés tette a földdel egyenlővé. A Vezúv kitöréséhez hasonló gigantikus események évmilliók alatt a Föld számos pontján bekövetkeztek. Bár az élővilágot jószerével eltüntették, mégsem múltak el nyomtalanul a kitörések, hiszen kiválóan konzerválták az élőlények nyomait. A legismertebb példa Pompei városa, ahol a szerencsétlenül járt lakosok testének lenyomatát megőrizték a forró kőzetek.
A Kárpát-medence területén az utóbbi évezredekben szerencsére nem történtek vulkanizmussal összefüggő események, ám évmilliókkal ezelőtt igen. Ezeknek köszönhetjük a magyarországi ősmaradványok egyik legkülönösebb lelőhelyét. A nógrádi Ipolytarnócon a vulkanikus kőzeteket őrizték meg a hajdan a területen élt emlősök lábnyomait. A „Palóc Pompei” területén meseszép növényi maradványokban is gyönyörködhetünk, melyeket szintén a forró kőzetolvadék őrzött meg az utókornak.
Több más hazai lelőhelyen az őstengerben lerakódott kőzetrétegek voltak azok, amelyek megtartották a földtörténeti korokban élt puhatestűek mészvázait. Döbbenetes méretű ammoniteszek tanúskodnak arról, hogy valaha évmilliókon át tengervíz hullámzott a területen, melynek mélyében különös puhatestűek éltek.
Ammoniteszek a tenger mélyén
A Villányi-hegység tömbje valóságos szigetként emelkedik ki a Dél-Dunántúl alacsonyabb tájaiból. A hegységet alkotó üledékes kőzetek a felső karbontól a kréta időszakig rakódtak le a tengerfenéken. A kréta időszakban a Keleti-Alpokat is létrehozó hegységképző mozgások során az eredetileg vízszintes rétegek félrebillentek és egymásra tolódtak.
Az egyik legkiemelkedőbb felfedezés a Szársomlyón történt, ahol számos triász kori hal és tengeri hüllő maradványa kerültek elő. Ezek a fosszíliák segítettek rekonstruálni a középidei tengeri ökoszisztémát.
A Templom-hegy felhagyott kőbányáját 1989-ben nyilvánították védetté, a bányaudvarban található kőzettani értékek és az országban egyedülálló középidei ammonitesz, valamint jégkorszaki gerinces maradványok megóvására. Az Ammonitesz tanösvényt bejárva teljesebb képet kaphatunk a különleges őslényekről.
A mai hegység területe a földtörténeti középidőben az európai kontinens déli, sekély tengerrel borított pereméhez tartozott, éghajlata szárazabb, szubtrópusi volt. A kontinensek egy nagy szárazföldet, az ún. Pangeát alkották, amelybe keletről nyúlt be a Tethys óceán medencéje.
Mintegy 160 millió évvel ezelőtt, a középidei jura időszakban hosszú a tenger ismét elöntötte a területet, mélyén Ammonitesz- és belemnitesz maradványokban gazdag mészkő rakódott le.
Az ammoniteszek – a különleges tengeri puhatestűek – a paleozoikum végétől a kréta időszak végéig éltek. Spirális alakú, kamrákra osztott héjukról könnyen felismerhetők, amely speciális lebegőképességet biztosított számukra a vízben. Ezek a tengeri ragadozók változatos méretűek voltak: némelyikük héja csupán néhány centiméteres volt, míg mások elérhették akár a két méteres átmérőt is. Kisebb tengeri állatokat, rákokat és halakat fogyasztottak.
A belemniteszek a mai tintahalak és polipok távoli rokonai voltak. Kemény, belső vázukról, az úgynevezett belemnitesz „rostrumról” ismertek, ezek maradtak meg kövületként. A belemniteszek teste hosszúkás, torpedó alakú volt, amely több szegmensre tagolódott. Kiváló úszók voltak, és valószínűleg ragadozó életmódot folytattak, apró halakra és más tengeri élőlényekre vadászhattak.
A középidei puhatestűek mellett a jégkorszakból is számos lelet került elő a hegység területén. A „Villány-Kalkberg” ősgerinces lelőhelyen 1916 és 1939 között Kormos Tivadar, majd később Kretzoi Miklós végzett ásatásokat. Több mint 70 ősgerinces faj nyomaira bukkantak, melyek között megtalálhatók Észak-Amerikából először ideérkezett valódi lovak és farkasok is.
Ipolytarnóc, a Palóc Pompei
Az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Terület az országban egyedülálló kincseket rejt. A Nógrád vármegyei község környéke az egyik legjelentősebb őslénytani lelőhely Magyarországon.
Az itt található leletek mintegy 23-17 millió évvel ezelőtt, a miocén korban keletkeztek. Az Ipolytarnóci Lelőhely legjelentősebb leletei közé tartoznak a megkövesedett fák, látványos állatnyomok és különféle növényi fosszíliák. A terület legismertebb látványossága a több mint 40 méter hosszú megkövesedett fa, amely a látogatók számára egyedi bepillantást nyújt a régmúltba. A kovásodott fatörzs mellett különféle őskrokodilok, teknősök és ősi emlősök nyomai is felfedezhetők itt.
Az ipolytarnóci lelőhely híres a különféle ősállatok lábnyomairól. Az egykori vízparti területen az ősi élőlények, köztük emlősök, madarak és hüllők, a puha, nedves üledékes talajon mozogtak. Amikor a vulkánkitörések során hamu és vulkáni törmelék hullott a földre, ezek az üledékek gyorsan megszilárdultak, megőrizve az állatok által hagyott lábnyomokat.
A Bükki Nemzeti Park által működtetett Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területen eddig tizenegy gerinces állatfaj több mint háromezer lábnyomát sikerült azonosítani.
Az egyik legismertebb nyom egy háromujjú ragadozó madár lábnyoma, amelyet először 1836-ban fedeztek fel. Ez a nyom különösen fontos, mivel a madárfaj korai evolúciójának bizonyítéka. Emellett számos más emlős, például orrszarvúk és ősállatok, valamint különféle madarak és teknősök lábnyomai is megtekinthetők.
A hajdani vulkáni tevékenység során kialakult lelőhelyen számos megkövesedett fa található, melyek közül a legkiemelkedőbb a „szigeti fenyő” néven ismert óriási megkövesedett fa. Ez a kövület eredetileg egy több mint 100 méter magas fa lehetett, törzsének átmérője elérte a 2-3 métert. A fa évmilliókkal ezelőtt egy hatalmas ősi erdő része volt, amelyet a vulkáni hamu gyorsan betemetett és konzervált. A lezajlott gyors betemetődés lehetővé tette a fa szöveteinek megkövesedését és az eredeti szerkezet megőrzését.
Magyarország legelső dinoszaurusz lelőhelye
Iharkút a Bakony-hegység egyik legjelentősebb paleontológiai lelőhelye, világszerte ismert a késő kréta kori dinoszaurusz maradványairól.
Az unikális leleteket 2000 áprilisában fedezte fel Ősi Attila geológus hallgató barátjával, Torma Andrással. Az iharkúti bauxitbánya külfejtésében mintegy 50 méter vastagságban tárják fel a 84 millió éve lerakódott folyóvízi üledékeket. A bánya északi részén egy homokkőpadból kerültek elő az első gerinces maradványok.
Az iharkúti lelőhely különlegessége abban rejlik, hogy korábban ismeretlen dinoszaurusz fajok maradványai kerültek elő. Az előkerült maradványok többsége különálló csonttöredék, de korábban részleges csontvázakat is felleltek. A Hungarosaurus tormai és a Struthiosaurus csonttöredékei fontos információkat nyújtanak a kréta időszak európai élővilágáról.
A Hungarosaurus tormai egy páncélos dinoszaurusz (ankylosaurida), amelyet 2000-ben fedeztek fel. Nevét Magyarország tiszteletére kapta, és az egyik legteljesebb páncélos dinoszaurusz maradvány Európában. A Hungarosaurus körülbelül 4-4,5 méter hosszú volt, nagyjából 650 kilogrammos lehetett, testét vastag páncéllemezek borították, amelyek védelmet nyújtottak a ragadozók ellen. Az állat négy lábon járt, növényevő volt és erős rágóizmokkal rendelkezett.
A Struthiosaurus szintén egy páncélos dinoszaurusz, amely a nodosauridák csoportjába tartozik. Első maradványait a 19. században találták, de az Iharkúton fellelt példányok további részletekkel gazdagították az ismereteket. A Struthiosaurus kisebb méretű volt, 2-2,5 méter hosszú, testét szintén páncéllemezek borították. Érdekes módon a Struthiosaurus esetében a koponyája különösen erős és masszív volt, amely valószínűleg ugyancsak védelmi funkciót láthatott el.
Az iharkúti lelőhelyen a dinoszauruszok mellett más őslények maradványai is fellelhetők. Szép számban találtak krokodilokat, teknősöket, halakat és különféle növényeket is, amelyek segítenek rekonstruálni a kréta kori ökoszisztémát.