Lajos Béla pár évvel ezelőtt kezdte el társával „meghekkelni” Budapestet, és új utat (szó szerint is) és alternatívákat mutatni a fővárosi belső kerületekben élőknek arról, hogy miként lehet a városban közösségként, fenntartható módon élni. A Kis Távolságok Városa Alapítvány vezetőjével, és a Színes Erzsébetváros szervezőjével ezekről, és a személyes motivációkról beszélgettünk.
Mi a személyes, közös történeted Budapesttel?
Nem vagyok budapesti, így sajátos nézőpontom van emiatt. Erdélyből származom, ott is több városban laktam, utaztam főként Európában, ezáltal vannak perspektívák a fejemben arról, hogy milyen legyen egy város, de legalábbis milyennek kellene lennie. Több mint 10 éve költöztem Budapestre, az egyik legizgalmasabb részébe, Erzsébetvárosba, és rögtön elvarázsolt az a miliő, ami itt van. Beleszerettem a társasházba, amiben lakom, és Zolival (az alapítvány alapítója) elhatároztuk, hogy utánajárunk a ház történetének. Ami aztán annyira izgalmas volt, hogy kitaláltuk, hogy más házak történetét is szeretnénk feltárni.
Szóval ezek voltak az első lépései Budapest megismerésének és újraértelmezésének?
Igen, tulajdonképpen így indult. Elkezdtünk tényleg kíváncsiak lenni arra, mi a város története, az evolúciója, hogy hogyan közlekedünk a városban, miért férünk el, miért nem férünk el, mit kell tennünk azért, hogy elférjünk, miért bicikliznek az emberek, vagy miért nem, és egy sor ilyen kérdés merült még fel bennünk. Elindítottunk egy Facebook oldalt, a Színes Erzsébetvárost, hogy teret adjunk ezeknek a kérdéseknek, és a lehetséges válaszoknak. Viszonylag hamar a kerület és a környék egyik legmeghatározóbb online felülete lett, amiből egyre gyakrabban vett át információkat a sajtó is.
Ehhez gondolom aktív tartalomgyártó munkát kellett végezni.
Így van. A fordulópont a 2020-as járvány volt, amikor a kijárási tilalom miatt felértékelődött az információ szerepe, illetve számos jelzést kaptunk éppen a Facebook oldalon keresztül arról, hogy az emberek az elszigeteltség miatt szoronganak, aggódnak stb. Ezért kitaláltuk, hogy elindítunk egy Facebook-live sorozatot, amiben tudatosan távolodunk a COVID témájától, és derűsebb tartalmat nyújtunk: urbanisztikai kérdésekről beszélgettünk szakértőkkel, polgármesterekkel. Úgy gondoltuk a pandémia végén, hogy érdemes most már innen is tovább lépnünk, és pályázatok, forrásbevonások segítségével kezdjünk el megvalósítani izgalmas urbanisztikai, fenntarthatósági, kulturális projekteket. Így született meg az alapítvány.
Hogyan léptetek innen tovább? Sok civilszervezet eljut a lelkes önszerveződésből a formális megalakulásig, aztán a növekedés, a működtetés már nem mindig megy azzal a lendülettel, mint az álmok megrajzolása.
Mivel a Színes Erzsébetváros révén már ismertek voltunk a VI., VII., VIII. kerületben, az önkormányzatok szívesen fogadták ötleteinket, projektjeinket. Én magam egyébként társadalmi kommunikációt és közkapcsolatokat tanultam, így szívügyem a szemléletformálás, ezt hozom be magammal a közös munkába az alapítványnál, azon dolgozom, hogy úgy tudjuk elmondani az ügyeinket, hogy ahhoz tudjanak és akarjanak is az emberek kapcsolódni. Így már szerencsére a kezdetektől sok segítséget kaptunk, sok követőt szereztünk.
Mit lehet tenni, mondani, hogy a széles lakosság magáénak érezze a zöld ügyeket, a fenntarthatóságot?
Az egyéni hasznosság oldaláról kell eladni a dolgot, a gyakorlati kérdések mentén az emberek jobban megszólíthatóak. Arra kellene ösztönözni őket, hogy a saját problémáikat akarják megoldani. Érdemes a legjobb értelemben véve az emberek önzésére támaszkodni.
Arra bátorítani őket, hogy keressék meg a saját környezetükben, ami zavaró, nem tetszik és arról induljon párbeszéd, azzal kapcsolatban legyen valamilyen közös cselekvés. Ha megtörténik a bevonódás, akkor már ezen keresztül menni fog az edukáció is.
Az alapítvány egyik zászlóshajója, fő missziója a 15 perces város koncepció megismertetése és megvalósítása a gyakorlatban. Ha nagyon egyszerűen kellene bemutatni, hogy mi is ez, akkor hogyan foglalnád össze?
Nagyon egyszerűen úgy, hogy minden, amire szükséged van az életben (pl.: iskola, munkahely, bevásárlás, kultúra) elérhető gyalog, vagy fenntartható közlekedési eszközzel 15 percen belül. Nagyon érdekes, és talán sokan nem is tudják, hogy az európai nagyvárosok zöme 15 perces város, úgy épült, és kb. csak a 60-as évektől léptek ki ebből a keretből a szuburbanizáció és autósforgalom növekedése révén. Például Budapesten a Rákóczi út egy bevásárló utca volt, most pedig már gyakorlatilag egy autópálya. Persze egy várost alkalmassá is kell tenni a „feladatra”, hiába van valami közel, ha nem lehet megközelíteni akadályok nélkül, vagy ha közterületeket gyakorlatilag csak autótárolásra használjuk. Jó példa lehet az újragondolásra Prágában a belváros átalakítása sétálós területté, amiben ész- és szükségszerűen van az autósforgalom szabályozva.
De nagyon fontos a pacifikáció és a folyamatos párbeszéd a szereplőkkel, hogy mindenki értse, hogy egy ilyen átalakulás közös érdekek mentén zajlik, és a hatása mindenki életére, hosszabb távon feltétlenül pozitív lesz. Budapest is így tud majd átalakulni.
Ha már átalakulás. Találtatok egy új körutat Budapesten. Mégis, hogy talál valaki egy körutat?
A Nagykörút és a Kiskörút között lakunk, és napi szinten láttuk, hogy ha például a Mikszáth Kálmán térre akarunk eljutni szelíd közlekedéssel, tehát elsősorban sétálva, akkor kacskaringózni, és kerülgetni kell a tereket, mert keresztben elvág minket a Rákóczi út. Gondoltunk egyet és megnéztük mi a helyzet a másik irányban, és így vettük észre, hogy gyakorlatilag az Andrássy úttól az Üllői útig egyenesen össze van kötve a város, „csak” át kellene jutni valahogy a Rákóczi út forgalmán. Az Új körút tulajdonképpen a terézvárosi Székely Mihály utca, az erzsébetvárosi Kazinczy utca és a józsefvárosi Szentkirályi utca összekapcsolása a városi térben. Annyira megihletett minket a felfedezés, hogy azonnal megálmodtuk, hogy ez sétálós, bevásárlós, forgalom csillapított, zöldített körút lesz. Úgyhogy gyorsan bejelentkeztünk a fővároshoz, és a kerületi polgármesterekhez, hogy bejelentsük, mi márpedig ezt megcsináljuk.
Hogy fogadták ezt a nem hétköznapi hírt?
Szokatlanul jól, a fővárosi kabinet a fejéhez kapott, hogy ezt „miért nem mi találtuk ki?”, de mindenki maximálisan támogató volt. Úgyhogy elindítottuk a projektet, és első körben a Budapest Brand Nonprofit Zrt. által életre hívott Budapest Tuning pályázaton elindulva támogatást nyertünk az új, 1,7 km hosszú új körút bemutatására. 10 parkletet (járdabővítés – a szerk.) alakítottunk ki ősszel egy hétre ebben a három utcában, és arra bátorítottuk az embereket, hogy éljenek a demokratikus köztérhasználat lehetőségével. Koncerteket is vittünk ezekre a kis területekre, az emberek birtokba vették az utcát, leültek, beszélgettek, közösségbe szerveződtek. Azon dolgozunk a kerületi és a fővárosi döntéshozókkal, hogy idővel állandó formát öltsön az új, zöld, és sétáló körút.
Azért az sejthető, hogy ez nem fog hirtelen megtörténni, addig is milyen projektekkel tudjátok támogatni azt, hogy a budapestiek elkezdjenek másképpen nézni a köröttük lévő terekre, utcákra?
Mikroprojektekkel. Például, a kevesek által ismert, Janikovszky Éva parkba vittünk egy vonós négyes zenekart, akik egy Dvorzak koncerttel örvendeztették meg a környékbelieket. Az emberek a parkban ülve, illetve a házaik gangjáról, ablakából élvezték az augusztus délutáni rögtönzött kamara koncertet. Vagy szerveztünk egy őszi délutánon az Erzsébetvárosi Klímakabinet támogatásával egy úgynevezett Parking Dayt. Ez egy világszerte zajló mozgalom, aminek célja, hogy szelíd demonstrációval mutassa be, hogyan lehet az autótárolás helyett új/régi funkciókat adni a köztereknek. Elfoglaltunk 9-10 parkolóhelyet azzal a céllal, hogy a helyi kereskedők, szolgáltatók valamilyen kis programot tudjanak oda kivinni. Pl.: a kávézó társasjátékozási lehetőséget, a butik divatbemutatót, a kutyakozmetika tanácsadást szervezett a portája elé.
A fenntarthatóság szempontjából a forgalomcsillapításon kívül a zöldfelületek növelése is nagyon fontos kérdés lenne a városban.
Igen, a belváros és a fenntarthatóság kapcsán természetesen visszatérő kérdés a városi felületek zöldebbé tétele is. Ebben korlátosak a lehetőségek egy ennyire beépített környezetben, mint a belváros, ezért kreatív megoldásokra van szükség. Nemrég azon kezdtünk gondolkodni, hogy mit lehetne tenni, hogy a planténerekbe ültetett növényeket (mert a belvárosban a planténeres ültetés az alternatíva a földben futó közművek miatt) úgy lehessen gondozni, hogy hosszabb élettartalmuk legyen. Sajnos a planténerekben a növények rosszul fejlődnek, felülről és sokat kell locsolni őket, ami nem tesz jót a talajnak és a gyökérzetnek, no meg persze a vízgazdálkodásnak sem. Úgyhogy kidolgoztuk egy új, az esővizet tárolni és felhasználni, valamint a talaj állapotáról adatokat küldeni képes okos planténer tervét. Most nyertünk egy pályázaton a MagNet Bank alapítványánál, aminek a segítségével hamarosan már egy prototípust tudunk legyártani.
Mi a jövőképed, hogy látod a magad és a város helyzetét 15 év múlva?
Azt hiszem, nincs ilyen. Most azt élem meg, hogy 1-2 éves távlatokban hogyan élednek meg a megkezdett projektek, amiket kitaláltunk. Az élet néha úgy hozza, hogy amit egy távolabbi jövőbe képzeltünk el, az mégis hamar és sikeresen megvalósul. Szóval én most inkább ezekben a pár éves ciklusokban gondolkodom, és ez most jó. A többit meglátjuk!