Erzsi néni ma, 106 évesen is beszél románul, a számok, az alapkifejezések simán mennek, de a beszélgetéssel sem lenne semmi gondja, ha most is lennének körülötte románok. Mint gyermekkorában, Erdély szívében. Talán éppen ez, a nyelvtudás lehet az oka – és persze a jele is – szellemi frissességének, ráadásul franciául, németül is tudott, alkalmanként pedig e tudás egy részét most is előhívhatjuk belőle.
Szémán Erzsébetként 1916. március 29-én Tordán látta meg a napvilágot, a románok Erdélybe való betörésének hatására. Emlékei szerint a várandósság alatt úgy megijedt az édesanyja, hogy a férjét elviszik, hogy leesett a lépcsőn, hetekig feküdnie kellett, a magzata élete is veszélybe került.
Végül hat hónapra, egy kilóval megszületett.
Vattába csavarva tartotta életben az édesanyja, amikor viszont távol volt, a szomszéd javasasszony hatására mákkal megetették sírás ellen. Annyira jól sikerült, hogy két napig aludt tőle, de ezt is túlélte. Mint mindent, háborúkat, forradalmakat, diktatúrákat, idegen hatalmakat.
Gyermekkori otthona a Romániához csatolt Tordán a béke szigete lett, kereskedő édesapja havonta egyszer minden papot és lelkészt vendégül látott: a római katolikust, a görög katolikust, a reformátust és az ortodox románt is. Bár az érettségin nacionalistának bélyegezték magyar volta miatt, a városban a bécsi döntésig testvérként éltek a románokkal, a legjobb barátnőja Klementina lett.
Az 1940-es második bécsi döntés viszont, amely kettészakította Erdélyt, elszakította Budapesten tanuló vőlegényétől. Innentől kezdve a határ két oldaláról láthatták egymást, és csak
az eljegyzésük után öt évvel, 1942-ben tudtak összeházasodni.
Első gyermekük 1943 már a Bartók Béla úti lakásukba született. Erzsi néni második gyermekkel a hetedik hónapban járt, amikor a front megint utolérte. Gyalog jutott el Budafokra, a kitelepítés helyszínére. 1945 februárjában, a kilencedik hónapban jöhetett vissza, a két éves lányát tolva, az orosz hadoszlop mellett haladva. Az ablakaitól is megfosztott, üres lakást talált, a környékbeliek mindent elvittek. A sok járás hatására másnap szült.
Szülőotthonban lábadozott, a második gyermeke négy napos volt, amikor a férjét málenkij robotra vitték. Egy idős asszony befogadása segítette közben itthon, így néha lemehetett élelmet szerezni, otthon pedig rengeteget imádkozott a férje szabadulásáért, és nem hiába. Orvosnak készülő hitvese Ploiestiben a vérhasjárványt csersavval meg tudta állítani, így fél év után hazaengedték, lebarnulva, lefogyva, megőszülve, alig felismerhetően.
Akiket Romániából nem engedtek el, azokra Szibéria várt legalább öt évre, ha túlélték.
Erzsi néni tíz évig nem láthatta a szüleit, miután ők visszaköltöztek Erdélybe. De mindent elviselt, azt is, amikor farkasszemet kellett néznie egy orosz tankkal, amely 1956-ban feléjük fordította az ágyúját, miközben kenyérért álltak sorban. 106 évesen is a Bartók Béla úton él értelmes és boldog életet, tízenegyszeres dédnagymamaként, tanúságot téve hite és kitartása földöntúli erejéről.
