London, Párizs, Moszkva, Brüsszel, Bécs, Berlin és Róma hogyan kerül Szegedre, a helyi nagykörút szakaszai miért viselik ezeknek az európai fővárosoknak a nevét? Mert a leghírhedtebb, 1879-es szegedi árvíz utáni nagy nemzetközi összefogás során az adakozók közé tartoztak, így idővel a a dél-alföldi város magára új arculatot kaphatott. De közel másfél évszázad után is élénken őrzik az utcák, terek az egykori természeti csapás emlékét, amely
március 12-én éjjel kettőkor forgatta fel a város életét.
Annyira, hogy úgy tartják számon, a török idők után semmi sem változtatta meg ilyen mértékben a városképet, pontosabban annak fejlődését. Egyszerre lett a pusztítás és a örökös újjászületés szimbóluma, hiszen a rendkívüli károk után olyan újjáépítés következett, amelynek köszönhetően nemhogy régi fényében kezdett ragyogni Szeged, hanem szebb lett, mint valaha.
Ezzel együtt az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság nem véletlenül emlékeztet úgy az árvíz kezdetére, mint a napfény városának leggyászosabb éjszakájára. Mint a honlapján írja, Szeged joggal pályázhatna a Tisza árvizei által legtöbbször elöntött város szomorú címére is. 1879 márciusa során mégsem sejtette senki, mennyi emberi élet szakad ketté, hogyan tűnnek el sokan a tajtékos vízben, hányan válnak hajléktalanná és hogyan válik romhalmazzá és tűnik el néhány óra alatt szeretett városuk.
1878 karácsonyán jégzajlás miatt a vasúti híd lábánál feltorlódott a jég
az ATIVIZIG összeállítása szerint. A Magyar Királyi Folyammérnöki Hivatal ladikos legényei zúzták a jeget és engedték tovább a levált jégtáblákat. A megelőző hónapok csapadékos időjárásának hatására 1879 februárjára sem apadt jelentősen a vízszint, és a Tisza felső szakaszáról is újabb árhullámokról érkeztek hírek, a városban pedig folyt a védekezési munka. Március első napjaiban már magas vízállásokat mértek március 5-i 806 centiméteres tetőzéssel. És ekkor a Felső Tiszai árhullámok még messze, Szolnok közelében jártak.
A Maros visszaduzzasztó hatására Dóc körzetében a Tiszán is magas vízállás alakult ki.
A vízügy honlapjának megfogalmazása szerint a hosszú időn át víz nyomása alatt álló gátak már nehezen bírták a terhelést, és a folyó Percsoránál áttörte a védelmi vonalat. A keletkezett mintegy 40 méteres szakadáson át másodpercenként 300-350 köbméternyi kiömlő vízmennyiség a Szilléri laposon át zavaros áradatként indult meg Szeged irányába. A régen épült és karbantartási hiányokkal küzdő keresztgátak nem bírták a hatalmas víz nyomását. Sorra átszakítva őket elöntötte az útjába eső településeket. Víz alá került Algyő, Tápé, Dorozsma és
1879. március 11-re Szegedet a víz teljesen harapófogóba zárta.
Mint az emlékező cikk írja: a víz emelkedése átmenetileg megállt, reménnyel töltve el a gátakon éjjel-nappal dolgozó több ezer katonát, a szegedi védekezőket és a városból el nem menekült lakosokat. De mégis a víz lett az úr az éjszakai hatalmas szélvihar hatására. Az újabb és újabb széllökések romboló hullámokat keltettek, lerombolva a kulcsfontosságú védelmet, vagyis az Alföldi Vasútvonal töltését.
A Rókusi bakterház közelében 25 méteres szakadáson át tört a víz a városra, és 3-4 méteres vízborítás alá került a Rókus, a Felsőváros, a Belváros és az Alsóváros. Csak néhány apró pont magasodott ki: a vár, a palánk, a vasúti állomás, az állomás töltése.
Az akkor 75 ezer lakosú városban mintegy 150-en vesztek a hullámsírba,
a közel hatezer házból 5458 ház összeomlott, csupán 265 maradt épen. A víz csupán három hónappal később apadt, a szivattyúzásoktól. Ferenc József osztrák császár és magyar király Tisza Kálmán miniszterelnökkel március 17-én Szegedre utazott,
az uralkodó az anekdota szerint kijelentette: „Szeged szebb lesz, mint volt.”
De előtte még történt egy s más. A Tisza csak augusztusban húzódott vissza csak vissza a medrébe, és mint az ATIVIZIG írja: a városban valóságos „velencei” élet folyt, az emberek csónakokon közlekedtek, majd deszkákból úszó járdákat készítettek. 1879 szeptemberében viszont már elkészült a kör- és sugárutas városszerkezet térképe, a tiszai közúti híd terve és a műszaki leírások. A város terepszintjének megemeléséhez 16,1 millió köbméter földet használtak fel, de körtöltést is építettek.
Ferenc József látogatásának híre pedig bejárta a nemzetközi sajtót, európai, amerikai és ázsiai nemzetek ajánlották fel a segítségüket az újjáépítéshez. Szeged pedig szebb lett, mint valaha.
Kiemelt kép: Vágó Pál festménye a szegedi nagy árvízről. Forrás: Wikipedia Commons
