
Év: 2021


Csomagolásmentes boltok a Fő utcától Budakeszin át Újbudáig – a tartalom bennük az igazán érdekes
A budai oldalon tett virtuális kirándulásunk során a „ne pazarolj”-ban, a budakeszi Green Kiss Marketben és az újbudai Leméremben járunk. Egy „régi”, egy nem régi és egy teljesen új vállalkozás: mind jó üzlet.

Áradás és földcsuszamlás miatt több mint 110 ember halt meg Indonéziában – videóval
A katasztrófavédelem munkáját áramkimaradások és útakadályok nehezítik.

Közösen buzdítanak a védőoltásra az ellenzéki pártok vezetői
Az ellenzéki pártok szerint a magas halálozási arány az Orbán-kormány hibás és felelőtlen döntéseinek köszönhető.

A koronavírus óta nyugodtabb életük van a bálnáknak
Kevesebb a stressz, több bálna születik.

Lesz nyáron kullancs elég
Kevés volt az igazán fagyos napok szám, így arra lehet számítani, hogy kevesebb semmiképpen nem lesz, mint tavaly volt.

Traumatológus: Gyakran alakul ki agyrázkódás a trambulinon hatéves kor alatt
A trambulinbalesetek kenterbe verik a bicikli-, roller- és gördeszkasérüléseket Dr. Kőnig Róbert gyermeksebész, gyermektraumatológus szerint, aki honlapunknak részletesen bemutatta a súlyos következményeket.

Beoltották a főpolgármestert
A főpolgármester szerint mindenki kedves volt, és tette a dolgát.

Floridában radioaktív szennyvíz szivárog
Ha átszakad a tározó fala, mezőgazdasági területeket önt el a szennyvíz.
