A táplálékláncban a madártojások és fiókák fogyasztásával járulnak hozzá az egyensúly fenntartásához a fészekragadozók. Nélkülözhetetlen ökológiai láncszemek, mégis sokan követelik a ritkításukat. Természetes viszonyok között nem irtják ki az énekesmadarakat, ráadásul települési fészkeikkel más fajok költését is segítik, és a férgek, ízeltlábúak, kisrágcsálók elfogyasztásával mezőgazdasági hasznot is hajtanak.
A fészekragadozók táplálékában éves szinten alig néhány százalékban szerepel a madártojás és a fióka. Éhen is halnának, ha csak azokat fogyasztanák, hiszen a mérsékelt égövben a költési időszak tojásos és kisfiókás szakasza csak néhány hétig tart.
Az év nagyobb részében a varjúfélék főleg gerinctelenekkel táplálkoznak, és elfogyasztanak számos kisrágcsálót is, melyeket legelőkön, tarlókon, parkokban találnak.
Aratáskor és kaszáláskor pedig összeszedik az elkaszált állati tetemeket, amivel lényegében köztisztasági feladatot látnak el.
„A varjúfélék esetében a fészekragadozás a laikusok számára egy megengedhetetlen cselekmény. Sokkal nagyobb károkat okoz a madárfészekben a mókus, de az egy szerethetőbb állat. A fekete rigó is hasonlóan táplálkozik, ha találkozik a bokrok között egy kisebb termetű énekesmadár fészekaljával, minden bizonnyal megeszi a tojásokat, és a széncinege is zsákmányul tud ejteni hozzá hasonló méretű madarakat”– mondta Orbán Zoltán a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület ( MME) szóvivője a Very Important Planetnek.
Hiába fontos elemei a varjúfélék a táplálékláncnak, sokan tudatlanságból, vagy érzelmi alapú előítéletek miatt irtanák őket. A vetési varjú állomány harminc év alatt 90 százalékkal csökkent Magyarországon, ezt a fajt természetvédelmi oltalom alá kellett vonni.
A folyamatos üldözés miatt a szarka, a vetési és dolmányos varjú, a szajkó és a csóka is a településekre menekül.
„A lakott területen élő fajok az erdős élőhelyekről, az erdők és a nyílt területek szegélyéről, illetve a sziklás területekről származnak, mivel a városi környezet ezeket a körülményeket mintázzák. Jól érzik magukat, az életfeltételeiket megtalálják, a pazarló életmódunk miatt a táplálék szinte korlátlanul rendelkezésre áll, ráadásul a ragadozóik általában hiányoznak”– mondta a szakember.
Nem sokat segít a varjúfélék megítélésén az sem, ha lakott területen emberre támadnak. A dolmányos varjaktól a májusi fiókareptetés időszakában lehet tartani, ilyenkor elég néhány méterre megközelíteni a fészket ahhoz, hogy akcióba lépjenek.
A madártámadások megítélése azonban viszonylagos, a kistestű madarakat nem tartjuk veszélyesnek, a fiókáival úszó bütyköshattyúpár azonban kellemetlen perceket tud okozni, a fürdőző gyermekekre pedig veszélyes lehet.
„A vadon élő varjúfélék nagyon tartanak az embertől, ezzel szemben a településen élő szarka megtanulta elviselni a közelségünket. Támadni az esetek túlnyomó többségében a fiókák védelmében szoktak, ami természetes viselkedés, de hamar megtanulják, hogy az ember közelsége táplálékot jelent, érdemes kunyerálni, vagy erőszakoskodni” – tette hozzá Orbán Zoltán.
Az MME felmérései szerint nincs ok az aggodalomra, a településlakó cinegék, rigók, poszáták és pintyfajok állománya stabil, vagy éppen enyhén emelkedik, ráadásul a varjúfélék egyedszáma töredéke az előbbieknek.
A házi macskák viszont túlszaporodtak, a kóbor állatok száma egyes becslések szerint eléri a kétmilliót, és ezek a ragadozók sokkal nagyobb veszélyt jelentenek az énekesmadarakra, mint a varjak, és ez az állapot a macskáknak sem jó.
Borítókép: Nehézy László
