Létezik független újságírás? Menthető még a vidéki a sajtószabadság? Milyen szerepet tölthet be egy zsurnaliszta a korrupció csökkentésében? Martin József Péterrel, a Transparency International magyarországi ügyvezető igazgatójával, a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusával, beszélgettünk.
Mi jelenti Magyarországon a legnagyobb veszélyt a sajtószabadságra? Hogyan mérhető a korrupció a médiapiac esetében?
A korrupciót csak közelítő értékekkel – úgynevezett proxikkal – tudjuk mérni, és így van ez a médiapiaci korrupció esetében is. A Transparency International Korrupció Érzékelési Indexe vagy a Freedom House sajtószabadság indikátora érzékeléseken keresztül ad egy nagyképet arról, hogy miként alakul a korrupció vagy a sajtószabadság egy országban. Magyarországon a sajtószabadságra a legnagyobb veszélyt három dolog jelenti.
Egyrészt az, hogy a kormányzati túlhatalom következtében nálunk megszűnt a közszolgálati média, az állami csatornák pedig annyira elfogultak, hogy szinte propagandisztikus üzemmódban működnek.
A másik, hogy a médiapiac nem képes valódi piacként működni, mert kormányközeli oligarchák bevásárolták magukat jó néhány meghatározó médiumba. A másodikkal összefüggő harmadik súlyos probléma pedig az, hogy az állami cégek túlnyomó részben a kormánypárti médiumban hirdetnek. Egy friss, a Mérték Médiaelemző Műhely által közölt felmérés szerint 90 százalékban, sőt a magáncégek hirdetéseinek egy részét is eltérítik. Finomabb eszközökkel, a vélt vagy valós igazodási kényszerre apellálva.
Milyen szerepet tölthet be egy független újságíró a korrupció csökkentésében?
Az igazi újságíró nem lehet más, csak pártfüggetlen, aki távolságot tart a hatalomtól. Még ha valaki nem is kifejezetten oknyomozó újságíró, de független és sokoldalú elemzéseket készít, és munkájában nem vezérli más, mint az igazság feltárása és a valóság leírása, akkor azzal már sokat tett egy tisztább, élhetőbb Magyarországért. Emellett vannak kifejezetten tényfeltáró, oknyomozó újságírók is, akik, egy-egy sztori felgöngyölítésével sokat tesznek azért, hogy a visszásságok felszínre kerüljenek.
Sokan ezt a műfajt tekintik a szakma csúcsának, de nincs könnyű dolgok ma Magyarországon az oknyomozó zsurnalisztának.
Nehéz információhoz jutni az állami intézményektől, sokszor a törvény szerint járó, közérdekű adatokat sem adják ki. Ráadásul a korrupció ma Magyarországon sok esetben nagyon szövevényes, az átlagember számára nehezen érthető. Mind az információszerzés, mind pedig a megírás komoly kihívások elé állítja a tényfeltáró újságírókat.
Milyen biztosítékokat adhat a Transparency International a sajtó szabadságának biztosításában?
Mi biztosítékokat sajnos nem tudunk adni, mert nem vagyunk közhatalmi szervezet, csak egy nemzetközi civil mozgalom. Viszont a TI Magyarországnak két programja is támogatja a tényfeltáró újságírást. Az egyik az úgynevezett mentorprogram, amelyet négy éve indítottunk. Ebben öt-hat befutott, budapesti vagy vidéki oknyomozó újságíró és mentoráltjaik három hónapon keresztül párban készítenek cikkeket. Ezeket aztán egy szakmai zsűri bírálja el, és hirdet győztest.
A külföldi követségek által támogatott program sikerét jelzi, hogy 2019 novemberében immár hetedszer adtuk át a győztesnek járó díjat, amelyet most először egy Budapesten kívüli páros nyert.
A másik, hogy már ötödik éve mi menedzseljük a Transparency-Soma díjat, amely az év legjobb oknyomozó újságírójának jár a szakmai zsűri döntése alapján. A díjátadót minden évben január 11-én tartjuk Budapesten.
Mennyire átlátható a vidéki média?
Vidéken az országos trendek felerősítve jelentkeznek. Összességében a vidéki sajtó helyzete sokkal rosszabb, mint az országosé. Mivel az egykori megyei lapok mára kivétel nélkül kormányközeli tulajdonba kerültek, alig van független hírforrás. Ráadásul vidéken a személyi függőségek nagyon erősek, ezért a hatalom ellenőrzése még nehezebb. Egzakt mérési technika a vidéki sajtó átláthatóságára sem létezik, de esettanulmányokon keresztül tárhatjuk fel azt, hogy a vidéki sajtó, csakúgy, mint számos település irányítása sokszor – nem túlzás azt mondani – feudális alapon, urambátyám módszerrel zajlik, és nem az újságírás szabályai szerint.
Miben tud segíteni a Transparency International a vidéki sajtó függetlenségének megóvásában?
Az említett mentorprogramunkban alkalmanként két vagy három független vidéki lap is szerepel, amivel támogatást nyújtunk a Budapesten kívüli oknyomozó médiumoknak és újságíróknak. A másik segítség közvetett: ha vidéken tapasztaljuk a korrupciót, azt feltárjuk, és ha szükséges, feljelentést teszünk.
Például a gyáli önkormányzattól nemrégiben kipereltük az Elios által végzett és az Európai Csalás Elleni Hivatal által feltárt korrupt beruházás pénzügyi kimutatásait. Meg is nyertük az ezzel kapcsolatos közérdekű adatpert.
Hogy lehet az, hogy számos és magas nézettségű sajtóorgánum foglalkozik a rendszerszintű korrupció feltárásával, sokszor sikerrel és mégsem történik semmi. Felelős ebben a sajtó?
Nem. A korrupció feltárása újságírói eszközökkel szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a tényfeltáró média valódi hatást érjen el. Legalább még két feltétel szükséges. Az egyik az, hogy az igazságszolgáltatás és általában véve az intézményrendszer pártatlanul működjön, és legyen valós akarat, valamint képesség arra, hogy a korrupciót szankcionálják. Magyarországon sajnos nem ez a helyzet, mert a jogállamiság tetszhalott állapotban van.
Az állami intézmények nem, vagy alig képesek betölteni a kormányt ellenőrző funkciókat, sokkal inkább a végrehajtó hatalom eszközeként működnek.
Az igazságszolgáltatásnak az ügyészségi lába nagyon erős kormánybefolyás alatt áll, és – egészen a legutóbbi időkig – szinte egyáltalán nem emeltek vádat kormánypárti szereplők ellen.
A Mengyi- és a Simonka-üggyel ez valamelyest változott, de ezek az ügyek még így is kivételnek számítanak. Kérdéses, hogy nem valamilyen politikai számításból történnek-e. A bíróságok jobbára, mint a jogállamiság utolsó bástyái, továbbra is függetlenek, de a nyomás rajtuk nagy, és egyre növekvő. A másik feltétele annak, hogy az oknyomozó cikkek célt érjenek az, hogy a társadalom elítélje a korrupciót. Magyarországon pár évvel ezelőtti Eurobarometer adat szerint az EU-ban a legnagyobb a korrupció toleranciaszintje, a társadalom nagyobb részére egyfajta korrupcióvakság jellemző. Számos jelből azt gondolom, hogy ez az utóbbi hónapokban változóban van, és az emberek egyre inkább elítélik az ilyen jelenségeket, de azért ez egy lassú folyamat.
Sokan beszélnek mostanában ilyen -és olyan politikai irányzatú médiatúlsúlyról. Valójában hogyan ismerhető fel a sajtótermékek hovatartozása?
Az, hogy egy médiaterméknek van politikai-ideológiai irányultsága az nemhogy nem bűn, hanem egyenesen kívánatos. Ez Nyugaton is így van: nyilvánvalóan másképp látja a világot a jobbközép The Times és a balközép Guardian. Magyarországon az a probléma, hogy az elfogultság szélsőséges méreteket ölt, és – különösen – a kormánymédiumok esetében szemellenzőssé válik. Szóval, míg márciusban a The Times szalagcímben vádolta meg Theresa May akkori kormányfőt kenőpénz-fizetéssel – mivel a miniszterelnök fejlesztési forrásokat ígért néhány régiónak a brexit-megállapodás megszavazásáért cserébe –, Magyarországon az ilyesmi elképzelhetetlen.
Nálunk csak az a korrupció, amit a másik oldal elkövet.
Vagy a Guardinnél nagyobb kritikusa aligha volt az utóbbi időben Jeremy Corbyn, munkáspárti vezérnek. Hol vagyunk mi ettől, nem beszélve a BBC még mindig élő és viruló pártalanságától és professzionalizmusától?
A sajtószabadság erodálása és a korrupció látszólag kéz a kézben jár. Mi jósolható be a magyar médiatérben, a „fékek és ellensúlyok” rehabilitálására tett erőfeszítések tekintetében?
Valóban „kéz a kézben” süllyedt egyre mélyebbre a korrupció és a sajtószabadság Magyarországon. Én azt vélelmezem, hogy a jövőben a jogállami helyreállítással párhuzamosan éled majd újjá a sajtószabadság is. És akkor a korrupció érdemi csökkenéséről tudunk majd számot adni. Bárki fordulhat hozzánk, de sajnos arra nincs kapacitásunk, hogy minden ügyet kivizsgáljunk, ezért fenntartjuk magunknak azt a jogot, hogy csak azokkal foglalkozunk, amelyeket a legfontosabbnak találunk, és amelyek beleférnek a munkarendünkbe.
Borítókép: Pixabay/ Tumisu
