Környezettudatosság és divat: Nyeső Dóránál, vagy ahogy az interneten találkozhatunk vele, Dortsánál kéz a kézben jár a kettő. A kétgyermekes édesanya csak turkálóból öltözködik, ugyanis küldetésének érzi, hogy az ott talált holmikat hasznosítsa, a régiből újat teremtsen. A színpompás egyedi darabokat pedig már nemcsak magának és a családjának varrja, hanem eladásra is.
Mikor vásárolt utoljára új ruhát?
Vadonatújat?
Nagyon kell gondolkodni.
Talán tíz évvel ezelőtt fordult elő utoljára. A húgommal ikreknek öltöztünk a farsangon, ezért egyforma, új ruhát vettünk. Apróságokért, kesztyűért, fehérneműért azért néha bemegyek a boltba, de igazán új ruhát nem veszek. Nem látom semmi előnyét, ráadásul ellenérzésem van ezzel kapcsolatban.
Miben áll ez az ellenérzés?
Minden területen az a célom, hogy eljussak egyfajta tudatosságig. A ruhákkal kapcsolatban az befolyásolt leginkább, hogy sokat olvastam azokról a gyerekekről, akik a harmadik világban kegyetlen körülmények között dolgoznak, a többi között szegényes varrodákban is. A nyugati államok vállalatai így találnak olcsó munkaerőt Indiában, Egyiptomban, Bangladesben, Thaiföldön és Kínában is. Több százmillióan lehetnek, de igazából nem szeretem a számokat.
Annyi pénz forog kockán az ilyen adatok miatt, ezért nem nagyon tudom elhinni, hogy ne ferdítenének a statisztikák. De mindegy, hogy egy, vagy 260 millió gyerekről van szó, mindenképpen szörnyű. Akár az én fiam is dolgozhatna ott.
Ezért tudatosan választottam azt, hogy olyan ruhát hordok, amit más már levetett, hiszen erre nem megy rá egy gyermek élete sem. Az új ruhakészítésnek ráadásul környezetszennyező hatásai is vannak, rengeteg vegyszerrel jár a textiltermelés. A gazdagabb országokban sokan egyszer vesznek fel egy ruhát, vagy egyszer se, mert csak a próbafülkében tetszett nekik.
Én meg nem látom be, hogy miért ne hordanám más használt ruháját, ha az úgyis megvan már. És nem is dobok ki semmit.
Ami tönkrement, jó lesz törlőrongynak. A kinőtt gyerekruhákat pedig egy sokgyermekes családnak adjuk tovább.
Nem tartósabbak az újak, mint a régiek?
Tapasztalatom szerint nem. Aki tömegével veszi az új ruhákat, nem használja ki a végtelenségig. Nekem vannak húszéves darabjaim is, ma például egy ilyen régi pulcsiban ástam a kertben. Egyébként a turkálókban tökéletes minőséget lehet kapni. Van néhány olyan, ami egy kicsit már kopottas, de egy textília iszonyatosan erős és tartós tud lenni.
Én magam is rengeteget varrok itthon, pontosan tudom, hogy a gyerekeknek varrott hintám, amit öt éve nyúznak, olyan erős, hogy nem szakadt el benne a cérna, pedig nem is bőrvarró cérnával készítettem. Mitől szakadna el egy ruha, amiben nem is lóg senki?
Húsz éve turkálóból öltözködik?
Ez családi hagyomány nálunk. A nagymamám falujában is volt egy turkáló, rengeteget jártunk oda gyerekkoromban, persze akkor még a kincskeresés érzése motivált.
Mikor épült be mellé a környezettudatosság szempontja?
Jóval később. 2003 óta adják ki magyarul a National Geographic magazint, azóta fizetem elő. Ennek hatására kezdtem ráeszmélni, hogy környezetvédelemmel szeretnék foglalkozni, ezért mentem környezetmérnöki szakra is. A diploma megszerzése után egy olyan vállalatnál helyezkedtem el, ahol a felszín alatti vizek minőségét vizsgáltuk, mintát vettünk, elemeztük az adatokat, jelentéseket írtunk. A cég pont akkor szűnt meg, amikor babát vártam. Azóta a környezetvédelmet az újrahasznosított alapanyagokból készített ruhák felől próbálom megfogni.
Hogy fogadja ezt a környezet? Hiszen az új ruha ma már státusszimbólum.
A gyerekeim szerencsére ebbe nőttek bele. A lányom nemrég meg is kérdezte az egyik ruháról, hogy ezt turkáltuk, vagy én varrtam. Nálunk ez a két lehetőség van. Egyébként nem nagyon találkoztam olyannal, aki emiatt csúnyán nézett volna rám.
A barátaim is hasonlóképpen élnek, azaz újrahasznosítanak és turkálnak.
És nem elsősorban azért, mert olcsóbbak a használt ruhák, hanem azért, mert ugyanolyan fontos számukra is a környezettudatosság, mint nekem.
A veganizmus mellett is a környezettudatosság miatt döntött?
Úgy gondolom, hogy az állatokat is kihasználja az ember a nagyüzemi tartással. Ráadásul szerintem akkor is ez érvényesülne, ha háztáji húst ennék, vagy mondjuk csak tojást. Emellett az egészségügyi szempontok miatt is azt kerestem, hogy minél természetesebb legyen az, amit elfogyasztunk.
Növényi és teljes értékű alapanyagokból főzök-sütök, semmi feldolgozott nincs benne, vagy minél kevesebb. Környezetvédelmi szempontból is sokkal barátságosabb, hiszen a nagyipari állattartás óriási széndioxid-kibocsátással jár.
Az üvegházhatású gázok kibocsátásának majdnem 15 százaléka származik az állattenyésztésből. Ráadásul olyan sok növényt kell termeszteni az állattartáshoz, amennyivel ötször annyi ember jóllakhatna. Ez persze már inkább társadalmi felelősségvállalás. A legtökéletesebb, vagy hívjuk úgy, nullás ökológiai lábnyom nyilván az lenne, ha a saját kertünkben termesztenénk meg a zöldségeket, növényeket vegyszerek nélkül, télre raktároznánk, és semmit nem hoznánk kívülről. Innen a klasszikus nagyvárosi életig van sok szint, és mindenki máshol tart. De szerintem a nagyipari növénytermesztésből származó termékeket fogyasztani még mindig jobb, mint a nagyipari hústermelésből származókat.
Mi a helyzet a pipereszerekkel?
Az a szerencsém, hogy én mindig boszorkánynak képzeltem magam, és imádtam a kutyulást. Úgyhogy megtanultam szappant főzni, és azóta nincs flakonunk. Még a férjem is ezzel borotválkozik.
Mosószappant is főzök, mosószódával, erre körülbelül ötévente kerül sor, akkora adagot tudok készíteni egyszerre. Öblíteni se flakonos ecettel öblítek, hanem por alakú citromsavval.
Sőt, dezodort is magam készítek, de azért bevallom, van pár bolti kék, zöld és sárga körömlakkom, ez a luxusom.
Mikor gondolt arra először, hogy a használtruha-átalakítás ne csak az életmódja része legyen, hanem a munkája is?
Már gyerekkorom óta kaptam olyan visszajelzéseket, hogy ebből kellene megélnem, amikor saját kezűleg készítettem ajándékot a családtagjaimnak. Sokféle technikát kipróbáltam, bár a varrás volt az alap, tizenhatodik születésnapomra kaptam az első varrógépemet.
Azon kívül nemezeltem, agyagoztam, fontam, csomóztam, kötöttem, horgoltam. De sokáig csak azt válaszoltam mindenkinek, hogy ebből nem lehet megélni.
A gyerekeim megszületése után azonban tudtam, hogy nem szeretnék visszamenni nyolc órába dolgozni egy irodába, mert egyrészt sokkal többet szeretnék adni nekik, mint egy este holtfáradtan hazaeső anyukát, másrészt már annyira hívott engem ez a kézművesség, hogy azt gondoltam: el kellene végre hinnem, hogy tényleg működik. Először babahordozó eszközöket készítettem, gondolkodtam horgoláson, de abban meg lassú vagyok, végül eljutottam felnőtteknek való ruhavarráshoz.
A céltól még mindig távol állok, de azt hiszem, hogy ez már egy jó irányvonal. Online marketinget tanultam hozzá, és elkezdtem a női szabó képzést is, hogy a több évtizedes gyakorlat mellé papírt is fel tudjak mutatni.
Sajnos, az őszi vásárom a koronavírus-járvány, illetve a karantén miatt elmaradt. Úgyhogy jelenleg az internetes boltomban árulom az élénk színekben pompázó, tarka ruháimat. Azt is szeretném megmutatni, hogy az újrahasznosított és környezetbarát holmi nemcsak egyszerű natúr, vagy drapp árnyalatú lehet, hanem színes és vidám.
Borítókép: Dortsa
