„Biden nem feltétlenül egy nagy formátumú politikus, de hogy az Egyesült Államok elnöke immáron nem egy narcisztikus bohóc, akinél statisztikákat kell vezetni, hogy hányszor hazudik egy nap – nos mindez, valahol olyan, mint amikor végre kinyitják az ablakot, és bejön a friss levegő.” Vélemény.
Ilyen elnöki beiktatás sem volt még. Egyfelől, meg volt a szokásos celeb-pompa, Jennifer Lopez, Lady Gaga, és a pont most berobbant fiatal költőnő, Amanda Gorman személyében. Másfelől mindez éljenző tömeg nélkül ment le, hiszen részint a Covid-járvány, részint a Capitolium január 6-i megostromlása miatt leginkább csak a rendőrök és a nemzeti gárda emberei figyelhették az ünnepséget élőben. Még egy látványos hiányzó volt, Donald Trump – ő eltekintett az évszázados hagyománytól és nem volt jelen utódjának beiktatásán.
Joe Bidennek már a beiktatási beszédében is egy kötéltáncot kellett bemutatni: egyfelől hangsúlyozni az ország (nem létező) egységét, másfelől elhatárolódni a trumpi időszak politikájától, felmutatva egy teljesen új irányt. A beszédben ezt viszonylag jól megoldotta, de ez aligha hatotta meg a kommunikációs buborékban létező trumpisták millióit.
Munkára!
Ahogyan ígérte, Biden azonnal munkához látott és ahhoz a – modernkori elnököknél egyre népszerűbb – eszközhöz folyamodott, ami lehetővé teszi az azonnali cselekvést. Ez az úgynevezett elnöki rendelet(executive order), ami – ha nem is ér fel a törvényi státusszal –, de lehetővé teszi, hogy az elnök a törvényhozók (képviselők és szenátorok) jóváhagyása nélkül is intézkedjen. Biden előre megmondta mit fog csinálni.
Így már az első napján kiadott 17 (!) ilyen rendeletet.
Ezekben nagyrészt Trump korábbi intézkedéseit semmisítette meg. Többek között kihirdette, hogy a következő 100 napban minden olyan területen, ami szövetségi fennhatóság alatt van – kötelező lesz a maszkviselés. Visszaléptette az USA-t a párizsi klímaegyezménybe és az Egészségügyi Világszervezetbe (WHO), leállíttatta a mexikói hátárnál lévő „fal” építését, megtiltotta a LGBT közösséggel szembeni munkahelyi diszkriminációt.
Minden vagy semmi
Teljesen egyértelmű, Biden megítélésében az lesz a döntő, hogyan kezeli a járványt és az e nyomán létrejött gazdasági válságot. Biden őszintén és taktikusan első pillanattól kezdve elmondta: várhatóan romlani fog a helyzet, mielőtt javulhat. Az USA számai elképesztően magasak, több mint 26 millió fertőzött, közel félmillió halott. Vagyis magasabb a Covid USA-beli áldozatainak a száma, mint ahány amerikai meghalt a második világháborúban.
Biden versenyt fut: formálni kell a Trump által lejtőre tett védekezési kultúrát, miközben felpörgeti az oltások menetét.
Az új elnök az első száz napra, napi egymillió beoltást ígért, jelenleg úgy néz ki, ezt tartani is tudja. A gazdasági válság kezelése nehezebb ügy. Bidennak van egy 1,9 billió(!) dolláros „mentőcsomagja”, ám ennek elfogadásához már tényleg szüksége van a képviselő ház és a szenátus jóváhagyására.
Hajszálvékony többség
Az elnöki szék elnyerése mellett, az egyidőben tartott képviselői és szenátori választásokon a Demokrata Párt felemásan szerepelt. A képviselőházban voltaképpen visszaesett, de még így is sikerült megőrizni egy nem túl nagy, tízfős előnyt. (A Házban 435 képviselő van).
A szenátusban drámai körülmények között sikerült javítaniuk. Azáltal, hogy a hagyományosan igen konzervatívnak számító Georgia állambeli rendkívüli választásokon történelmi fordulópontként-legyőztek a korábbi republikánus jelölteket, egy feketebőrű és egy zsidó származású demokrata politikust választottak meg.
Ezzel a szenátus állása 50-50 fő, azzal a „szépséggel”, hogy döntetlen esetén, a „szenátus elnökének” tekintett alelnök, vagyis immáron Kamala Harris dönt.
Szavazatával teremt többséget, mivel egyéb esetben amúgy nem szavazhat.
Vagyis elvileg Bidennak meg van a többsége ahhoz, hogy megvalósítsa az akaratát. Csakhogy, nem minden esetben elég az egyszerű többség. Ilyen például a mindenkori elnöki kabineti, azaz miniszteri kinevezései. A szenátusban ugyanis a republikánusok egy része is kell ahhoz, hogy jóváhagyjak a miniszterjelölteket. Biden már közel két hete kormányoz, de alig néhány miniszterét hagyták hivatalosan jóvá. Vagyis itt is egy megegyezésekre kényszerül.
Negatív rekord
A másik fontos szavazás, amihez nem elég az egyszerű többség, a mostanában sűrűn előkerülő, impeachment. Az impeachement egyfajta közjogi felelősségre vonás. Az USA-ban ez két szakaszból áll. Az elsőben a törvényhozás alsó ház vádat emel valaki ellen. (Ez egyébként nemcsak az elnök lehet).
Ha ez megtörténik, akkor voltaképpen lezajlott az impeachment, de még következmény nincs.
Ahhoz szükség van a második szakaszra, amikor a „felsőház”, itt a szenátus (más országokban a legfelsőbb bíróság vagy az alkotmánybíróság) dönt arról, hogy a vád alapján a vezetőt megbünteti-e. Trump előtt ez összesen két elnök esetében fordult elő, a Lincoln meggyilkolása után, a lincolni intézkedéseket visszavonni igyekvő Andrew Johnson esetében, illetve a szexuális félrelépésiről eskü alatt is hazudozó Bill Clinton esetében.
Sokan hiszik, hogy Nixon Watergate ügye is ilyen volt, de ott csak fenyegetődztek az ilyen felelősségre vonással, és hogy ezt megelőzze, Nixon lemondott.
Trump ellen egy éve az oroszokkal való választási „együttműködés”, illetve az igazságszolgáltatás akadályozása miatt már vádat emeltek, majd a republikánus-többségű szenátus felmentette. Ugyanez volt a menet Clinton esetében is, csak fordítva. Ott a szenátusban akkor demokrata többség volt.
Most, a január 6-kai Capitolium elleni ostrom miatt, „lázadás felbujtása” címszó alatt a mindig a „leg-eket” hajhászó Trump begyűjthette azt a negatív rekordot, hogy Ő lett az első olyan amerikai elnök, aki ellen kétszer is vádat emeltek. Elítéléséhez viszont az 50 demokrata mellé, minimum 17 republikánus szenátornak kellene ellene szavaznia, ez elég valószínűtlennek tűnik. Jónéhány – a lelkiismeretével küzdő, de a saját politikai karrierjét féltő – republikánus azzal védekezik, hogy bár elítélendő, amit Trump csinált, de mivel már nem elnök, nem lehet megfosztani hivatalától. Csakhogy, az impeachment tárgyaláson van egy olyan elmarasztaló ítéletvariáció is, amely nem pusztán megfosztja az illetőt a hivataltól, hanem kimondja, hogy soha többet nem is viselhet közjogi hivatalt.
Márpedig Trump mostanság azzal kérkedik, hogy a 2024-es választásokon majd visszatér.
A nagy hazugság
Lennének republikánusok, akik, igaz zárt ajtók mögött, de úgy érvelnek, hogy direkt jól jönne az impeachment, mert enélkül sohasem szabadulnak meg Trumptól. De persze nyilvánosan ezzel nem mernek kiállni. Fordítva, cinikusabb demokraták, meg úgy kalkulálnak, nem is baj, hogy nem lesz meg a többség Trump elitéléséhez, így legalább a republikánusok nyakán marad, és évekre megosztja a pártot.
Tény, Trump még mindig elképesztően népszerű a republikánus választók többségénél, és azt is tudjuk, hogy ő feltétlen hűséget követel.
Nem elég, hogy nem ítélik el, elvárja, hogy fenntartsák, az immáron a média által „the big lie” azaz a nagy hazugságnak aposztrofált mesét, miszerint Trump nyert, csak elcsalták a választást. Trump amúgy belengette már, hogy esetleg új pártot alapít Patrióta Párt néven. A kérdés nyitott: Trump elszürkül, netán betemetik a hamarosan rázúduló korrupciós perek, vagy megmarad vezéralaknak, aki folytatja a szélsőségek gerjesztését?
A normalitás zavarba ejtő jelenléte
Mindeközben kellemes, már-már zavarba ejtő, ahogy Washington kezd visszakomolyodni. Elszoktunk ettől. Amikor Jen Psaki, Biden sajtószóvivője kiáll a sajtó elé, és ahelyett, hogy örült összeesküvés elméleteket terjesztene, megkérdezi az újságírókat, milyen kérdéseik vannak, netán egyenes válaszol is rájuk – akkor érezni, milyen mélyen is voltunk az elmúlt négy évben.
Furcsa, hogy nincs napi 15, rasszizmussal kokettáló, vagy egyszerűen ostoba és blőd Twitter-bejegyzés, amin utána sokáig csámcsogni kell, hanem értelmes szakpolitikai bejelentéseket hallunk.
Biden nem feltétlenül egy nagy formátumú politikus, de hogy az Egyesült Államok elnöke immáron nem egy narcisztikus bohóc, akinél statisztikákat kell vezetni, hogy hányszor hazudik egy nap – nos mindez, valahol olyan, mint amikor végre kinyitják az ablakot, és bejön a friss levegő. Már pusztán az, hogy Biden körül szakszerűen és normálisan működnek a dolgok, máris üdítő.
Az elnök előtt álló kihívások voltaképpen letaglózóak. Valahogyan úrra kell lenni a világjárványon, kilábalni a száz éve nem látott gazdasági krízisből, a nemzetközi porondon visszahozni az USA-t a komolyon vehető szereplők közé, korrigálni, alkalmasint felülírni a trumpi pusztítást és mindeközben kezelni azt, hogy az amerikai polgárháború óta nem volt ennyire megosztott az ország. A feladat nagyságrendjét egyedül ahhoz hasonlítják, amikor Franklin D. Roosevelt átvette az elnökségét a nagy gazdasági világválságidején. Neki sikerült az USA-t egy szuperhatalommá tennie, igaz, kellett hozzá egy világháború is. Hogy mi lesz Biden esetében, meglátjuk.
A szerző a Párbeszéd stratégiai elemzője
(Borítókép: Joe Biden. Fotó: Wikimedia/Gage Skidmore)
