Indiai mutáns: nincsenek külön korlátozások az érintett angliai térségekben
Az érintett területeken több mint kétmillióan élnek.
Az érintett területeken több mint kétmillióan élnek.
A világon 167 116 334 ember fertőződött meg eddig a koronavírus-járványban,
Robert Marchand 67 esztendősen kezdett el biciklizni, majd versenyeken szerepelni.
Montenegróban legutóbb január 2-án nem jelentettek koronavírussal összefüggő halálesetet, míg Koszovóban utoljára tavaly október 21-én nem volt halálos áldozat.
Bebizonyították az összefüggést. A világjárvány tovább rontott a helyzeten.
A hivatalos adatok szerint a SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 32 994 339 fertőzött volt eddig a napig,
A felmérés szerint a csődök az egyes kategóriákon belül az éttermeket érintették a legsúlyosabban: 4204 étterem végleg bezárt.
A lakosság beoltottságának aránya a szigetországban továbbra is rendkívül alacsony.
Indiában a koronavírus halálos áldozatainak száma megközelíti a negyedmilliót.
A több mint 180 ezres csökkenést elsősorban a koronavírus-járványban elhunytakkal, a születésszám megcsappanásával és az elvándorlással magyarázzák.