A hosszú távú gondolkodás gyakran hiányzik a választási ciklusokból és a rövid távú aggodalmakra reagáló politikai folyamatokból. Ennek megváltoztatása érdekében egyes államok a jövő generációit hivatalos képviselettel és törvényes jogokkal ruházzák fel. A jövő polgárai iránti elkötelezettség növelheti a jólétet és a képviseletet a jelenben?
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
Az elmúlt évek nagy válságai – a Covid-19 világjárvány, Oroszország ukrajnai inváziója, az éghajlatváltozás okozta szélsőséges időjárási események – mind közösek: a politikai döntéshozók felkészültségének hiánya súlyosan aláásta a válaszadás hatékonyságát. Sokan ugyanazt a tanulságot vonták le ezekből az eltérő tapasztalatokból: a kormányoknak meg kell erősíteniük kapacitásaikat a kockázatok felismerésére, az előttük álló kihívások előrejelzésére, és olyan intézkedéseket kell hozniuk a jelenben, amelyekkel elkerülhetők vagy csökkenthetők a jövőbeli válságok hatásai.
Bár a jövőt nem tudjuk megjósolni, soha nem állt még rendelkezésünkre több adat és szakértelem ahhoz, hogy megismerjük, hogyan nézzünk szembe az előttünk álló problémákkal. Ahelyett, hogy nagyobb erőforrásokat és figyelmet fordítanánk a figyelmeztető jelek azonosítására és a jövőre vonatkozó forgatókönyvek kidolgozására, politikai döntés, hogy a felmerülő vészhelyzetekre reagálunk. Napjainkban leggyakrabban az előbbi megközelítés érvényesül. Az uniós törvényhozók a közelmúltban Európa-szerte lezajlott gazdatüntetésekre adott válasza az volt, hogy visszavettek a környezetvédelmi kötelezettségvállalásokból, hogy gyorsan lecsillapítsák a felzúdulást.
Miért bizonyul olyan nehéznek kitörni ebből a válságüzemmódból? A diagnózis ma már jól ismert: a politikánk a közös gondolkodás hiányától szenved; lineáris és gyakran patchwork. A politikai döntéshozókat nem ösztönzik arra, hogy a rövid távú választási ciklusokon túlmutatóan gondolkodjanak, mivel nincsenek olyan elszámoltathatósági mechanizmusok, amelyek néhány évnél tovább tartanának. Ez vezetett ahhoz, hogy egyre inkább felismerik, hogy szükség van olyan mechanizmusokra, amelyek jogilag felhatalmazzák a politikai döntéshozókat arra, hogy figyelembe vegyék a jövő polgárainak érdekeit.
Az ebbe az irányba történő elmozdulás már folyamatban van. A jövő nemzedékekre való tekintettel olyan fogalmak, mint a fenntartható fejlődés és az elővigyázatosság elve, amelyek mára a politikaformálásban már jól beváltak. Már nem csupán a tudományos fantasztikum vagy az ENSZ-hez hasonló nemzetközi szervezetek szimbolikus nyilatkozatai, hanem Európa-szerte és azon kívül is egyre több kezdeményezés születik a jövő nemzedékek hivatalos jogainak és védelmének biztosítására.
Mi áll a változás hátterében?
Renan Araújo és Leonie Koessler jogi kutatók az elmúlt évtizedekben a jövő nemzedékekre vonatkozó alkotmányos rendelkezések számának növekedését vizsgálták. Míg az 1960-as évekig kevesebb mint 10 nemzeti alkotmány hivatkozott kifejezetten a jövő nemzedékekre, addig 2021-ben már 41 százalékuk (196-ból 81) tette ezt. Kifejtik, hogy bár ilyen rendelkezések 1789 óta jelen vannak az írott alkotmányokban, a múltban a jövő nemzedékekre elsősorban szimbolikusan vagy absztrakt rendelkezéseken keresztül utaltak. Az elmúlt fél évszázadban figyelemre méltó elmozdulás történt afelé, hogy a jövő nemzedékek alkotmányos jogokat és kötelezettségeket kapjanak különböző kontextusokban, például a környezetvédelem és a gazdaság területén. Ezt a tendenciát egy szélesebb körű „nyelvi és tartalmi fordulat” részeként azonosítják, amelynek során az alkotmányos nyelvezet egyre inkább hasonlít a nemzetközi emberi jogi szerződések nyelvezetére.
Azok az országok, amelyek alkotmányos védelmet vezettek be a jövő nemzedékek számára, a világ minden táján szétszóródtak. Európában vegyes a kép: Franciaország, Németország és Portugália azon országok közé tartozik, amelyek megtették ezt a lépést, míg más országok nem az alaptörvényeikbe („nagy C alkotmányok”), hanem a „kis C alkotmányaikba” – az alkotmányos szabályok szélesebb körébe, amely olyan forrásokból ered, mint a bírósági határozatok, szerződések, egyezmények stb. Ennek egyik legfontosabb példája a hollandiai Urgenda-ügy, amelyben egy polgári csoport történelmi jelentőségű pert indított és nyert meg a kormány ellen az éghajlatváltozás megelőzésére vonatkozó jogi kötelezettségével kapcsolatban. Ez az ügy, és sok más hasonló ügy, a polgárok által vezetett kampányok eredményeként alakult ki, amelyek nyomást gyakoroltak a politikai döntéshozókra, hogy tartsák be az éghajlatváltozással kapcsolatos kötelezettségvállalásaikat.
A politikai döntéshozókat nem ösztönzik arra, hogy a rövid távú választási ciklusokon túlmutatóan gondolkodjanak.
A közvélemény növekvő ökológiai tudatossága, valamint a civil társadalom és az ifjúsági mozgalmak kampányai nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy a politika hosszú távúbb gondolkodásra kényszerüljön. A törekvés azonban olyan területekről is ered, mint a technológia, a demográfia, az egészségügy és a gazdaság. Ennek eredményeképpen megszaporodtak az e kockázatok megértését célzó struktúrák (tudományos testületek, kutatóintézetek stb.). A világjárvány volt például az, amely a Simon Fell konzervatív képviselő által az Egyesült Királyság parlamentjébe beterjesztett „Wellbeing of Future Generations Bill” (A jövő nemzedékek jólétéről szóló törvényjavaslat) kidolgozásának lendületét adta.1 A törvényjavaslat számos területen kívánta előírni a megelőző célú kiadásokat, és elsősorban gazdasági érvekkel támasztotta alá. William MacAskill filozófus eközben rávilágított a technológiai fejlődéssel kapcsolatos kockázatokra, beleértve az ellenőrzés elvesztését, akár egy kis számú nagyhatalmú vállalat, akár maga a technológia javára.
Az emberen túl
Az erkölcs és az igazságosság eszméi szintén a hosszú távú politikai gondolkodás alapját képezik. Az erős hosszú távú gondolkodás szerint a jövő nemzedékek élete eredendően ugyanolyan értékes, mint a ma élő embereké. Ugyanazt a logikát követi, amely fenntartja társadalmi szerződésünket, és amely az egyetemes emberi jogokról szóló elképzeléseket alátámasztja – hogy az idegenek élete ugyanolyan értékes, mint a saját családunké és közvetlen közösségeinké. MacAskill szerint a választójog kiterjesztése a jövő nemzedékek képviseletére kulturális változást igényel, hasonlóan ahhoz, ahogyan a nők is megkapták a szavazati jogot.2 Úgy tűnik, hogy ez a kulturális váltás folyamatban van, amit az olyan gondolati áramlatok elterjedése, mint a hosszú távú gondolkodás, a hatékony altruizmus és a degrowth, valamint az olyan fogalmak, mint a jóléti gazdaság és a generációk közötti igazságosság politikai vitában való megjelenése is bizonyít.
Roman Krznaric filozófus és mások a nagyobb hosszú távú gondolkodásért folytatott kampányt a „jövő gyarmatosításának” globális mozgalmaként fogalmazták meg.3 Szerinte a gazdag országok a jövőt távoli gyarmati területként kezelik, ahová az ökológiai és technológiai kockázatokat lerakhatják, nem törődve annak lakóival. Ez a szemlélet a jövő nemzedékek jövőjének védelmét elválaszthatatlannak tekinti a környezetvédelemtől. Ezért a jövő nemzedékek jogainak hivatalos elismerésére irányuló mozgalom gyakran összefonódik a természet és a nem emberi lények jogainak biztosítását célzó mozgalommal.
Ezek a mozgalmak az utóbbi években szintén egyre nagyobb teret nyertek. Olyan országok, mint Ausztria, Brazília, Egyiptom, Németország, India, Luxemburg, Szlovénia és Svájc alkotmányos rendelkezéseket hoztak, amelyek közvetlenül védik az állatok érdekeit. Az EU több jogszabályában, nevezetesen az Európai Unió működéséről szóló szerződés (EUMSZ) 13. cikkében kifejezetten elismeri az állatok érzőképességét.
A gazdag országok a jövőt távoli gyarmati területként kezelik, ahová az ökológiai és technológiai kockázatokat lerakhatják.
2008-ban Ecuador lett a világon az első ország, amely alkotmányában elismerte a természet jogait. Új-Zélandon és Indiában a folyók 2017-ben jogi személyiséget kaptak. Világszerte a természeti entitások jogalanyiságának megadásáért folytatott küzdelmek nagy részét az őslakos közösségek vagy regionális és helyi struktúrák vezették. Ezek a kampányok nem arra törekednek, hogy a természeti entitásokat önmagukért ruházzák fel jogokkal, hanem arra, hogy elhárítsák az emberi közösségek túlélését és megélhetését egzisztenciálisan fenyegető károkat és pusztulást.
A demokrácia szempontjából fontos kérdéseket vet fel, hogy miként lehet képviseletet és politikai hangot adni az állatoknak, a természetnek és a még meg nem született polgároknak. A szimbolikus elismerésen túl a kézzelfogható következményekkel járó tettek felé való elmozdulás természetesen hatással lesz a jelenlegi lakosságra. Vajon a kormányoknak olyan kompromisszumokkal kell-e szembenézniük, amelyek miatt választaniuk kell a jelen társadalmi jólétének maximalizálása és a jövő védelme között, ahogyan egyesek attól tartanak? Vagy a jövő nemzedékek iránti elkötelezettség nem zéróösszegű játék, hanem a jelenlegi lakosság jólétét is növelheti?
Ha megvizsgáljuk, hogy a jövő nemzedékek védelmére irányuló kezdeményezések hogyan befolyásolták a politikai döntéshozatalt és milyen anyagi következményekkel jártak, hasznos betekintést nyerhetünk abba, hogy ezek a dilemmák hogyan érvényesülnek a különböző kontextusokban.
Magyarország: az élvonalból a perifériára szorulva
Magyarországon az ígéretes kezdet nem vezetett olyan mechanizmushoz, amely érdemben felelősségre tudná vonni a politikai döntéshozókat. 2007-ben a magyar parlament jóváhagyta a jövő nemzedékek ombudsmanjának létrehozását, akit a parlament választ meg, és akinek feladata az egészséges környezethez való jog védelme. Fülöp Sándornak, aki 2008 és 2012 között töltötte be ezt a tisztséget, számos eredményt köszönhetünk, többek között a magyar közüzemi vízművek privatizációjának megakadályozását és egy szalmatüzelésű erőmű fejlesztésének tervének megállítását Tokaj térségében, amely értékes természeti örökségi terület.
Azzal, hogy közvetlen kapcsolatot teremtett a környezetvédelem, a jövő nemzedékek érdekei és az olyan alapvető alkotmányos jogok között, mint az egészséges környezethez, valamint a testi és lelki egészséghez való jog, Magyarország alkotmánya úttörőnek tekinthető ezen a területen. A tisztséget azonban 2012-ben ombudsman-helyettessé minősítették vissza, és az Orbán Viktor konzervatív kormánya által végrehajtott későbbi reformok a jövő nemzedékek védelmét szolgáló intézményi keret súlyos gyengüléséhez vezettek.
Wales: különbséget teszünk
2015-ben Wales decentralizált kormánya elfogadta a Jövő nemzedékek jóléte (Wales) törvényt, amely a nemzeti és helyi kormányzatot, valamint a helyi egészségügyi tanácsokat és más meghatározott köztestületeket hét jóléti cél megvalósítására kötelezi. Ezek a célok olyan szempontokhoz kapcsolódnak, mint az egészség, az egyenlőség, az ellenálló képesség, a kultúra és a globális felelősségvállalás. A törvényt a jövő nemzedékek biztosának kinevezése kísérte, akinek feladata az elszámoltathatóság és a felügyelet biztosítása.
Sophie Howe, aki 2016 és 2023 között töltötte be ezt a tisztséget, 2024 elején Brüsszelben beszélt arról, hogy a törvény a walesi nemzeti párbeszéd folyamatának eredménye. Ez a folyamat arra kérte fel a polgárokat, hogy „optimistán tűzzék ki a célokat”, és „közösen alkossanak jövőképet és megoldásokat”. Hozzátette, hogy lényeges, hogy túllépjünk a homályos elveken, hogy kézzelfogható mérőszámokra – például a várható élettartamra – vonatkozó célokat tűzzünk ki, és hogy érdemi lépéseket tegyünk ezek elérése érdekében.
A jövő nemzedékek iránti elkötelezettség növelheti a jelenlegi lakosság jólétét?
A törvénynek a pusztán szimbolikus lépésen túl konkrét hatásai is voltak. A walesi kormány például 2019-ben úgy döntött, hogy elveti az autópálya építésének terveit Newport térségében. A döntés indoklását a miniszterelnök azzal magyarázta, hogy a javaslat környezeti hatásai miatt nem egyeztethető össze a törvénnyel.
Máshol Európában
A hollandiai Urgenda-ügy nem az egyetlen olyan eset, amikor egy államot a jövő nemzedékekkel szemben vállalt kötelezettségeinek betartására szólítottak fel. Németország alkotmányának 20a. cikke a „jövő nemzedékek iránti felelősség” részeként kötelezi az államot „az élet természeti alapjainak” védelmére. A cikknek 2021-ig kevés hatása volt, amikor egy mérföldkőnek számító ítélet a szövetségi éghajlatváltozási törvény egyes részeit az alapjogokkal összeegyeztethetetlennek nyilvánította, mivel nem tettek elegendő rendelkezést a 2030 utáni kibocsátáscsökkentésre, és ezzel megsértették a jövő nemzedékek alkotmányos szabadságjogait. Döntésével az Alkotmánybíróság gyakorlatilag kiterjesztette az élethez és az egészséghez való jogot a jövő nemzedékekre, jelentős precedenst teremtve ezzel.
További figyelemre méltó európai példák közé tartozik a finnországi Jövőbizottság, amelyet 1993-ban hoztak létre parlamenti testületként a technológiai fejlődés társadalmi hatásainak kutatására. Portugáliában a civil társadalom szereplői a politikai döntéshozókkal együttműködve létrehozták a „Generációk közötti méltányosság keretrendszerét” – egy gyakorlati eszközt a közpolitikák értékelésére. 2023-ban egy polgári kezdeményezés hatására a spanyolországi Baleár-szigetek parlamentje törvényt fogadott el a jelen és a jövő generációk jólétéről.
Az EU elszalasztott lehetőségei
Az EU jelenleg nem rendelkezik olyan kifejezett rendelkezésekkel a szerződésekben, amelyek arra köteleznék, hogy védje a jövő nemzedékek érdekeit. És bár az EU hosszú távú stratégiákat dolgozott ki, mint például az Európai Zöld Megállapodás, ezek nem tekintenek 2050 utánra. Alberto Alemanno jogász és a The Good Lobby alapítója szerint az EU pozíciója miatt különös felelősséggel tartozik e tekintetben, és az európai projekt – létrehozásának jellegéből adódóan – alapvetően hosszú távú válasz a konfliktusok kiújulásának megelőzésére. Ezen túlmenően, érvel Alemanno, az EU egyedülálló módon képes hosszú távon szemlélni a politikai kérdéseket, ahogyan a nemzeti parlamentek nem tudják, és ezért jelentős szerepet játszhat a hosszú távú gondolkodás előmozdításában.
A The Good Lobby egyike azon európai civil társadalmi szervezeteknek, amelyek összefogtak, hogy 2024 februárjában elindítsák a Jövő nemzedékei kezdeményezést. A kezdeményezés számos olyan, az elsődleges uniós jogszabályokban már meglévő építőelemet határoz meg, amelyek a jövő generációk formalizáltabb védelmének alapjául szolgálhatnak. Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 3. cikkének (3) bekezdése például bevezeti a generációk közötti szolidaritás fogalmát, amelyet kiegészít az életkoron alapuló megkülönböztetés tilalma.
Az elmúlt években az EU vezetői hangsúlyozták, hogy meg kell erősíteni „a felkészültség és a tényeken alapuló, előre mutató politikaalkotás kultúráját”. Ennek érdekében 2019-ben Maroš Šefčovičot nevezték ki az első „stratégiai előrelátásért” felelős uniós biztosnak. 2021 óta Šefčovič felügyelte az uniós szintű Foresight Net- work elindítását, és összehívta a „jövőért felelős miniszterek” találkozóit. Bár ígéretesek, ezeket a lépéseket kritika érte technokrata nyelvezetük és megközelítésük miatt, valamint azért, mert nem teszik kellően egyértelművé és kötelezővé az EU kötelezettségeit a jövő generációkkal szemben.
A politikai közösségről alkotott elképzeléseink kiterjesztése – térben és időben egyaránt – folyamatos folyamat marad.
A civil társadalmi szervezetek javaslatokat tettek e hiányosságok kezelésére. A ZOE Institute for Future-fit Economies egy, a jövő nemzedékekért felelős biztos vagy ügyvezető alelnök kinevezését szorgalmazza, akinek feladata lenne „a generációk közötti gondolkodás horizontális rögzítése a szakpolitikai területeken”.4 A Future Generations Initiative (Jövő nemzedékek kezdeményezése) csatlakozik ehhez, és egy „a három európai intézmény által aláírt, a jövő nemzedékek jogait konkrétan meghatározó intézményközi nyilatkozatot” is szorgalmaz.
Alberto Alemanno további ajánlásokat fogalmaz meg, többek között a jövő nemzedékek európai ombudsmanjának létrehozását, az EU hatásvizsgálatainak időbeli dimenziójának kiterjesztését a jövő nemzedékek figyelembevételére, valamint az Európai Parlament jövő nemzedékekkel foglalkozó frakcióközi munkacsoportjának létrehozását. Sophie Howe eközben kapacitásépítést és támogatást javasolt a köztisztviselők és vezetők képzéséhez, hogy a nemzedékek közötti méltányos döntéseket hozhassanak, valamint egy ambiciózus, a jövőre összpontosító párbeszéd elindítását.
Demokratikus megújulás
A politikai közösségről alkotott képünk bővítése – térben és időben egyaránt – és a méltányos képviseleti módok kialakítása folyamatos folyamat marad. Miközben ez demokratikus dilemmákat vet fel, lehetőséget ad arra is, hogy elgondolkodjunk azon, hogyan erősíthetjük és alakíthatjuk át politikai folyamatainkat és intézményeinket. Olyan gondolkodók, mint Dominique Bourg és Pierre Rosanvallon, a jövő nemzedékek képviseletére irányuló erőfeszítéseket összekötötték a mélyebb demokratikus megújulással, javaslatokat fogalmazva meg a döntéshozatal megújítására, miközben hosszabb távú perspektívát fogadnak el.
Ebben a gondolkodási folyamatban a világ minden tájáról meríthetünk inspirációt. A még meg nem születettek jövőjének védelmére vonatkozó koncepció ugyanis korántsem új vagy nyugati jelenség, hanem már régóta jelen van különböző formákban szerte a világon, és különböző szinteken tájékoztatja a kormányzási és döntéshozatali folyamatokat. Például a Haudenosaunee nemzetek döntéshozatala során az egyik központi alapelv a Hetedik Generáció Alapelv, amely szerint a ma meghozott döntéseinknek egy fenntartható világot kell eredményezniük hét generációval az európai polgárok jövője előtt. Egy másik példa a japán Future Design mozgalom, amely a hagyományos kultúrára támaszkodva a rövid távú gondolkodás leküzdését célzó, részvételen alapuló döntéshozatali modell.
Sophie Howe szerint a kormányoknak be kell vonniuk a polgárokat a hosszú távú jövőkép kialakításának folyamatába. Szerinte ez a kollektív jövőképpel való előrevetítés segíthet abban is, hogy a polgárokat újra összekapcsolják értékeikkel, prioritásaikkal és reményeikkel, mivel arra ösztönzi őket, hogy ne csak arra gondoljanak, hogyan biztosíthatók a jövő nemzedékek közvetlen anyagi szükségletei, hanem arra is, hogy mit jelenthet számukra a jól megélt élet.
Fordította: Csillag Gábor
Forrás: Green European Journal
Az eredeti cikk elérhető itt: https://www.greeneuropeanjournal.eu/politics-of-the-future/
Attribution-NonCommercial 4.0 International licenc
- A törvényjavaslat nem vált törvénnyé, mivel a parlamenti ülésszak 2022. áprilisi befejezése előtt nem ment át minden szakaszon, így nem került továbbvitelre. ︎
- William MacAskill (2022). Amivel tartozunk a jövőnek: A Million-Year View. London: One World Publications.
︎ - Roman Krznaric (2021). A jó ős: Hogyan gondolkodjunk hosszú távon egy rövid távú világban. London: Penguin. ︎
- Dirth, E., Miller, C., Kormann da Silva, N., Danilaviciute, L., Kaufmann, R. (2023). „A jövő nemzedékek ügyvezető alelnöke”. ZOE Intézet a jövőbe illeszkedő gazdaságokért: Brüsszel. ︎
