Magyarországon tetemes károkat okoznak az aszályos időszakok. A tartós vízhiány okozta szárazsággal szemben a szakemberek az utóbbi években egy kézenfekvő módszerrel próbálnak védekezni.
Inkább meghallgatná? Nyomja meg a lejátszás gombot!
Bár sokan vitatják a jelentőségét, a globális éghajlatváltozás komoly kihívást jelent a Föld országai számára. Extrém időjárási jelenségek egyre gyakrabban bekövetkeznek bolygónk felszínén.
Szélsőséges időjárási jelenségek
A klímaváltozás miatt hosszabbak és súlyosabbak az aszályok, soha nem látott méretű áradások és viharok pusztítanak számos országban. Ezek az anomáliák óriási károkat okoznak a mezőgazdaságban, infrastruktúrában és a lakosság életében. Az aszályok és a szélsőségesen változó csapadékmennyiség veszélyezteti a vízkészletek fenntartását és a vízgazdálkodást. A rövid ideig tartó, intenzív esőzések katasztrofális árvizeket okoznak, hatalmas pusztítást végeznek az infrastruktúrában, a lakóházakban, gyakran emberéleteket követelnek.
Az éghajlatváltozás hatással van az agráriumra is, a hőmérsékletváltozások és a csapadékmennyiség ingadozása befolyásolhatja a terméshozamokat és a növénybetegségeket, valamint növelheti a mezőgazdasági termelés kiszámíthatatlanságát. Ugyancsak a globális éghajlatváltozás okolható a természetes ökoszisztémák károsodásáért. Az éghajlati zavarok megváltoztathatják az élőhelyeket és az ökoszisztémákat, ez az őshonos fajok kipusztulásához, valamint invazív fajok megjelenéséhez vezet.
Korábban a Zöld Hang is írt arról, hogy Magyarország számos részén gondot okoznak a szaporodásnak indult, kivadult kaktuszoktelepek, melyeket megpróbálnak begyűjteni a természetvédők. Ezek az idegenhonos kaktusztelepek magánkertekből kerülhetnek ki a természetbe, ahol a kedvező körülményeknek köszönhetően látványos szaporodásnak indulnak. A homogénné váló közösségek biodiverzitása és túlélőképessége lecsökken, a helyi élőhely leromlások tovább gyengítik az őshonos társulásokat.
Az extrém hőmérsékletek, a nyári hőségriadók megviselik az emberi szervezetet, könnyen hőgutát kaphat, aki nem bírja a meleget. A légszennyezés növekedése és az élelmiszertermelés bizonytalansága többfajta légúti betegség mellett a táplálkozási hiányok kialakulásáért lehet felelős.
Az éghajlatváltozás hatásaival a turizmus is szembesülhet, a változó időjárási feltételek és a természeti katasztrófák sok esetben népszerű turisztikai célpontokat érintenek. A látogatók számának csökkenése az idegenforgalomból élő családok bevételeinek elmaradásával járhat.
Homokbuckák a Kiskunságban
A heves esőzések mellett a pusztító aszályok is megnehezítik az emberek életét. Ez a káros jelenség Magyarországon évek óta tetten érhető. Legismertebb és leglátványosabb példája a Duna-Tisza közi homokhátság, ahol a Kiskunsági Nemzeti Park területén futóhomok buckák képződnek. Az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete már évekkel ezelőtt a félsivatagos övezetbe sorolta ezt a területet.
A Kiskunságban lényegében évtizedek óta elsivatagosodás zajlik. Ez egy olyan folyamat, amelynek során a talaj termőképessége csökken, és a szárazföldi területek vegetációja elveszíti az élhetőséget. Bár hazai tájainkon nem olyan mértékű a folyamat, mint például a szubszaharai Afrika vagy más sivatagosodásra hajlamos régiók tájain, az élővilág számára nehézségeket okoz.
Hazánk éghajlatában szembetűnő változás, hogy egy-egy intenzív esőzés alkalmával komoly mennyiségű csapadék zúdul a talaj felszínére, majd akár hónapokon keresztül nem esik egy csepp eső sem. Az intenzív áradások felerősítik az eróziót, amely során a talaj felső rétegei elvesznek. Ez a folyamat károsíthatja a mezőgazdasági termőföldeket és más talajhasználati területeket.
Igaz, hogy Magyarországon az elsivatagosodás nem olyan mértékű, mint más régiókban, mégis fontos megfelelő mezőgazdasági és környezetvédelmi gyakorlatokat alkalmazni a káros hatások mérséklése érdekében. A fenntartható talajművelés, az erdősítés és az ökoszisztéma helyreállítási projektek egyaránt hozzájárulhatnak ehhez.
A Kondor-tó esete jól illusztrálja, milyen pusztítást végez a szárazság a tájban és a helyi ökoszisztémákban. A Kerekegyházától délnyugatra fekvő, néhány évtizeddel ezelőtt még vízimadár-paradicsomként emlegetett tó medréből mára lényegében eltűnt a víz. A sekély vízű szikes tó az Alföld kiszáradásának egyik legelső áldozata volt. Az extrém szárazság a Duna-Tisza közti homokhátságon az 1970-es évek óta átlagosan 3-5 méterrel csökkentette a talajvíz szintjét, ezzel a problémával a helyi gazdálkodók mellett a lakosságnak sem könnyű megbarátkozni.
Pusztító esőzések ás árvizek
Az „aranyközép” lehetne az évi csapadékeloszlás esetében az ideális helyzet. A gond ugyanis az, hogy az extrém szárazság mellett az intenzív esőzés is több évtizedes rekordokat döntöget hazánkban. A látványos maximumok azt jelzik, hogy rövid idő alatt rendkívül nagy mennyiségű csapadék hullott az adott területre. Ezek az események gyakran hozzájárulnak az árvizek kialakulásához és súlyos károkat okozhatnak a természeti környezetben.
Magyarországon csupán az utóbbi két évtizedben számtalan esetben hullott jelentős mennyiségű csapadék nagyon rövid idő alatt. Például 2010 júniusában hatalmas árvíz sújtotta Magyarországot. Abban az időszakban tetemes mennyiségű csapadék hullott, ami több folyó túláradásához és jelentős károkhoz vezetett, beleértve az épületek összeomlását és az úthálózatok megrongálódását. 2013 júniusában és 2018 májusában szintén nagy mennyiségű eső hullott rövid idő alatt Magyarország egyes területeire. Ez veszélyes árvizeket és komoly károkat okozott az ország számos részén.
Az ilyen esőzésekre és áradásokra való felkészülés és megelőzés kiemelten fontos a lakosság és az infrastruktúra védelme érdekében. A meteorológiai és vízgazdálkodási hatóságoknak folyamatosan figyelniük kell az időjárási előrejelzéseket, és fel kell készülni az extrém események kezelésére, és káros hatásaik csökkentésére.
„Megfogni” a vizeket
A gondot az okozza, hogy vagy nincs víz a folyómederben, vagy néhány nap alatt „átszalad” az országon. Ez részben az 1800-as évek második felében megkezdett folyószabályozásoknak köszönhető, amikor a kanyarulatok átvágásával lerövidítették folyóink egyes szakaszait. Az így lerövidült, „kiegyenesített” medrekben gyorsabban lefolyik a víz, „átszalad” a Kárpát-medence mélyebb részein. Így az Alföld nagy részén továbbra is komoly vízhiány tapasztalható az év nagy részében, holott az áradások alkalmával rendelkezésre álló többlet vízmennyiséget célszerű lenne elengedni a tájba.
A Kiskunság északi peremén az elmúlt években a Tápió-Hajta Vidéke Tájvédelmi Körzetben a teljes kiszáradás veszélye fenyegetett a vizes élőhelyeken. A 2022-es aszály – egy három éves időszak végén – szinte minden vizet felszárított a területen. Látszólag 2023-ban már a mélyebben fekvő, többnyire kötött talajú kiskunsági területeken, a szikesek világában úgy tűnt, a természet vízháztartásának egyensúlyba kerülhet, ám a Homokhátság peremén, a felszínen idén szinte semmi sem látszott a csapadékos hónapok víztöbbletéből.
A Duna-Ipoly Nemzeti Park szakemberei a Hajta-menti mocsárvilág területén megkezdték a víz visszatartását. A Hajta-menti mocsárvilág az alföldi szikes puszták egyik maradványa, de a patak és a mellékvizei a Gödöllő térségi dombosabb tájon fakadnak. 2024 januárjában a legmélyebb térszínen, a farmosi Nagy-nádasnál elérték azt a szintet, ahol az érkező vizek tárazását be kellett fejezni, mert a víz elérte a maximális beeresztési szintet. A Hajta-patak menti mocsárvilág legfelső tagja a jászberényi Hajta-mocsár, ahol idén februárban ugyancsak elérték a magas vízszintet a vízvissszatartásnak köszönhetően.
Ahogy a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság biztosítja a vizes élőhelyek vízpótlását, az ország számos pontján próbálkoznak hasonló módszerekkel az illetékesek. A Közép-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG) például mintegy 300 millió köbméter vizet gyűjtött be 2024 tavaszán az alföldi tározókba. A legnagyobb vízmennyiséget a Tisza-tóban tárolták, ez mintegy 240 millió köbméter, az árvízi tározók területén szintén többszáz ezer köbméternyi vizet tartanak vissza, a halastavakban és horgásztavakban még további 24 millió köbméteres vízkészletet tartalékolnak.
A vízvisszatartással, tározással a szakemberek az aszályos időszakokra készülnek. A medrekben, tározókban és holtágakban megfogott vízmennyiség jó szolgálatot tehet júliustól novemberig a hiányzó csapadék pótlására. Az aszályos hónapokban a tájnak visszaadott vizek pozitív hatásait a helyi ökoszisztéma és a mezőgazdaságból élő emberek egyaránt élvezhetik.
Borítókép:Pixabay