
Több ország összefogott Romániáért, ahol összeomlott az egészségügy
Pénteken csaknem 16 ezerrel emelkedett a fertőzöttek száma, és 363 koronavírusos beteg haláláról számoltak be.
Pénteken csaknem 16 ezerrel emelkedett a fertőzöttek száma, és 363 koronavírusos beteg haláláról számoltak be.
Olaszországban kikötői blokádok és utcai tüntetések kísérik a védettségi kötelezettség bevezetését. Jelentősebb fennakadás valahogy mégsem történt.
A gyakorlat résztvevői gyakorolják a homokzsákolást, a szivattyúzást, veszélyes fákat vágnak ki, roncsot emelnek majd ki a Dombay-tóból, és vízbe esett embert mentenek.
A baleset a vasúti átjárónál történt.
Párbeszéd üdvözöli, hogy Márki-Zay Péter kiállt az önálló, klímaügyet is magában foglaló zöldminisztérium mellett; egyértelművé tette, hogy felmondaná Paks2 szerződését; átfogó, megújulós beruházásokat is integráló épületenergetikai felújítási programot javasolt.
Megszüntetnék a rezsicsökkentést, nem tiltanák ki a szennyező autókat a városokból, és mindenképpen környezetvédelmi tárcával nyitnának. Az előválasztás két talpon maradt miniszterelnök-jelöltjét kérdezte a Greenpeace a legfontosabb zöld témákról. Cikkünkből kiderül, hogy Márki-Zay Péter vagy Dobrev Klára vásárolt nemrég szódagépet palackozott víz helyett.
A Fertő-Hanság Nemzeti Park területén kezdik a kiépítést.
A magyarok 88 százaléka aggódik a tisztítószerekben lévő vegyi anyagok egészségi, 87 százalékuk pedig a környezeti hatásuk miatt.
Az intézkedés a póréhagymát, a cukkinit, a padlizsánt, a paprikát, az uborkát, a burgonyát és a sárgarépát, a paradicsomot, a hagymát és a karalábét, a káposztát, a karfiolt, a tököt, a paszternákot, a retket, a csicsókát és a gyökérzöldségeket érinti.
Az élőhelyek eltűnése, az intenzívebbé váló mezőgazdaság, a források túlzó kihasználása, a környezetszennyezés és a fenntarthatatlan erdészeti gyakorlat okozza a csökkenést, amelyet a klímaválság gyorsít fel.