
Gyárának teljes áramigényét megtermelte napelemparkjában a Cerbona
Székesfehérvári gyárától 100 kilométerre, Újhartyán mellett építette fel a 9680 napelemből álló saját Solar Parkját.
Székesfehérvári gyárától 100 kilométerre, Újhartyán mellett építette fel a 9680 napelemből álló saját Solar Parkját.
Egy természetvédő civil szervezet telepített be 26 fiatal és egészséges példányt védett területre.
A gyártónak az adott igazi inspirációt, hogy Ferenc pápa nagyon odafigyel a környezetre és a klímaváltozásnak a jövő generációira gyakorolt hatására.
Nincs értelme menteni a fiókákat, még akkor sem, ha számunkra úgy tűnik, bajba kerültek. Ha mindenáron segíteni szeretnénk, akkor a fészkek biztonságára ügyeljünk.
A szellőztetés, ami mindenki számára egy elérhető dolog, erősen javasolt.
A koronavírus előtti világkörüli turnéján több mint egymillió rajongót vonzott az arénákba.
A brit HMS Challenger és a porosz SMS Gazelle, amelyek egymástól függetlenül hajózták körbe a Földet, hajdanán új információkkal szolgáltak a távoli közösségek életéről, valamint az óceánok fizikájáról, kémiájáról és biológiájáról.
Csak azok a szervezetek kaphatnak jövőre szja 1 százalékos felajánlást, amelyek eljuttatják a NAV-hoz a ‘KOZ közleményt május 31-ig.
Az Óbirodalom végéről származó sírok a régészek szerint építészetileg jóval kidolgozottabbak a többinél.
Az érintett területeken több mint kétmillióan élnek.