A fukusimai atombaleset tizedik évfordulóján fizikus, biofizikus és teológus beszélt többek között az atomenergia és hulladékainak potenciális jövőjéről az Energiaklub tanulmánya kapcsán. Miközben a múltat idézték, az utódaink iránti felelősségre figyelmeztettek egy olyan időszakban, amelyben egyelőre hiányzik a kreatív együttgondokodás.
Tíz évvel vagyunk immár a 2011 márciusi fukusimai atomerőmű-baleset után, amelynek következtében több tíz kilométeres körzetben alakult ki radioaktív szennyezés, ezért a legsúlyosabb fokozatú besorolást kapta a katasztrófa. A szennyezés mértéke az 1986-os csernobili tragédia 10-40 százaléka lehetett. Az utólag megtalált okok között különösen elgondolkodtató az üzemeltető és az ellenőrző hatóság téveszméje a nukleáris biztonságról, ami emberi mulasztásokhoz vezetett.
A tragédiát természeti jelenségek sora előzte meg: a Csendes-óceán térségében bekövetkező földrengés tizenöt méter magas cunamit váltott ki, víz tört be az atomerőmű környezetébe, működésképtelenné téve a reaktorok hűtéséhez használt áramfejlesztő generátorokat.
Hat reaktorból három leolvadt.
A katasztrófasorozat közel húszezer ember halálát vagy eltűnését hozta magával, 470 ezer embernek a földrengés és a cunami, 150 ezernek a nukleáris baleset miatt kellett elhagynia az otthonát. A helyszínre érkezőket hosszú évekkel később is kihalt városok, utcák fogadták itt.
Tíz évvel a baleset után az Energiaklub nem elsősorban a múlt miatt, sokkal inkább a jövő érdekében készített új tanulmányokat az atomenergia működési anomáliáiról és radioaktív hulladékairól. Mindennek a lényegét pedig virtuális kerekasztal-beszélgetésen mutatta be Munkácsy Béla, az Energiaklub szakértője, Dőry István fizikus, Kóbor József biofizikus, sugárvédelmi szakértő és pécsi önkormányzati képviselő és Béres Tamás lelkész, teológus, az Evangélikus Hittudományi Egyetem egyetemi tanára.
Munkácsy Béla többek között a napjainkban a magyar közéletben is jelen lévő atomlobbira hívta fel a figyelmet, bemutatva a hazai propagandasajtó egyik termékét, amely a „megdöbbentő képekkel” riogat a szélenergia ellen.
Mint a radioaktív hulladékok elhelyezésével kapcsolatban hozzátette:
„A közmédiában ez a probléma nem is szerepel.”
Atomenergia terén Nyugat-Európa leépít, a kelet-európai blokk azonban másfelé halad a szavai alapján, míg Észak-Európa, azon belül is Svédország 100 ezer-1 millió évig gondolkodik előre a felelős, biztonságos elhelyezésről. Finnországban egy lassan végéhez közeledő projekt keretében 3,5 milliárd eurót költenek arra, hogy kedvező geológiai viszonyokat találjanak az elhelyezéshez, amihez a kiterjedt ősmasszívum lényegesen jobb feltételeket ad a Kárpát-medencénél.
Dőry István a jövőnk iránti felelősséggel kapcsolatban elmondta: aki olyan hulladéktemetőt tervez, amelyet 3000 évig kell őrizni, az 100 generációt terhel költségekkel, miközben az atomenergiával termelt áramot a mi generációnk használja fel.
Kóbor József szerint míg Paks boldog, mert az atomerőmű munkahelyeket teremt jó fizetéssel, de Pécs és környéke, ami többek között turizmusra, egészségturizmusra épít, nagyon nem örül. A radioaktív hulladék elhelyezése ugyanis ezt a régiót érinti. A legnagyobb probléma szerinte az, hogy a Nyugat-Mecseknek és a bodai aleurolitnak nincs is itthon alternatívája, miközben a csehek nyolc helyet is megkutatnak ilyen szempontból és döntő a lakossági elfogadottság.
„Sokan azt hiszik, minél mélyebben van valami, annál jobb, de ez nem ilyen egyszerű” – mondta a pécsi biofizikus.
Béres Tamás lelkész úgy fogalmazott az Enegiaklub összeállításával kapcsolatban, hogy
„A tanulmány megerősítette bennem, hogy van alternatívája az atomenergiának.”
Mint mondta, ma nem a kreatív együttgondolkodás időszakát éljük meg itthon és a jövőt kockáztatjuk, 30 év kényelméért veszélyeztetjük 100 ezer évre a leszármazottaink sorsát. Reinhard Marx katolikus bíborost idézte: „Fukusima nagyon megrengette a hibátlan berendezésekbe vetett hitünket.”
Kiemelt kép: Flickr
