ORFK: több mint 11 500-an érkeztek Ukrajnából pénteken
Továbbra is tízezer fölött naponta a menekültek száma.
Továbbra is tízezer fölött naponta a menekültek száma.
A programok célja, hogy a háztartások, a kis- és a nagyvállalatok, szociális és kulturális intézmények, vagyis minden egyes fogyasztó megbírkózzon a drágulással, de az energiaellátás biztonságának fenntartása érdekében csökkentse is energiafelhasználását, lehetőleg 20 százalékkal.
A kutatók feltételezik, hogy Sponsianus katonai parancsok volt, aki megkoronáztatta magát a távoli tartomány, Dacia császárának. Régészeti kutatások megállapították, hogy 260 táján Dacia el volt vágva a Római Birodalom többi részétől. Járványok és polgárháború miatt széttöredezett a birodalom. Ellenségektől körülvéve és Rómától elvágva, Sponsianus feltehetően a káosz és a polgárháború idején magához vonta a legfelsőbb parancsnokságot, és védelmezte Dacia katonáit és polgári lakosságát, amíg helyre nem állt a rend, és Aurelianus császár uralkodása alatt a római légiók és a közigazgatás ki nem vonult a tartományból.
A háború elől Ukrajnából elmenekült több mint hétmillió ember 90 százaléka nő, lány és gyermek, akik különösen ki vannak téve a szexuális erőszak és az emberkereskedelem veszélyének.
Salim Omar, aki a tavalyi tokiói olimpián az 58 kilogrammosok között ötödikként végzett, a sportág első magyar világbajnokának vallhatja magát.
Már tizenkét éve is botrányos körülmények között kapta meg Katar a 2022-es labdarúgó-vb-t, azóta pedig egyre inkább megmutatkozott, emberi jogok, fenntarhatóság, zöld szemlélet alapján miért képtelenség a rendezés, még a szokatlan időpontban, novemberben és decemberben is.
A foglalkoztatottság leginkább a szolgáltatói szektorban nőtt, 1,3 százalékot kitevő 450 ezer fővel.
Állítólag az egyetlen, még életében Shakespeare-ről készült, aláírt és dátumozott portrét kínálják eladásra.
A Mastercard „Priceless Planet” nevű koalíciója 2020 januárjában indult, a fizetéstechnológiai cég azt tervezi, hogy öt év alatt világszerte 100 millió fát ültetnek.
A technológiai óriáscég ellen az Egyesült Államok 40 államának kezdeményezésére indult jogi eljárás a felhasználók tartózkodási helyének felhasználása körüli gyakorlata miatt.