Döntés előtt az EU: GMO-e az NGT?

A Bizottság liberalizálna, a választókkal a legközvetlenebb kapcsolatban lévő Parlament inkább szigorítana, a Tanács tanácstalan – a szokásos helyzet, de ezúttal (is) a bőrünkre megy: hamarosan arról kell dönteni, hogy ugyanolyan szigorú, szinte a termesztési tilalommal felérő szabályok vonatkozzanak-e a New Genomic Techniques (új genomikai technológiák) révén létrehozott növényekre, mint amelyek a GMO-kra (genetitikailag módosított szervezetek) vonatkozóan jelenleg is érvényben vannak. A dilemma tétje minimálisan az európai mezőgazdaság, szélsőséges esetben viszont a földi élet jövője is lehet.

Ha az átlagos európai fogyasztót megkérdeznék, mi a különbség a GMO és az NGT betűszavak alá besorolható növényi szervezetek között (vagy általánosabban, mit jelentenek a fenti rövidítések), a válasz a legtöbb esetben alighanem mély hallgatás lenne. Amennyiben viszont úgy teszik fel a kérdést, hogy szeretne-e a tisztelt fogyasztó olyan élelmiszert fogyasztani, amelyet géntechnológiai eljárással módosított génkészletű növényekből állítottak elő, a válasz sokkal egyértelműbb, és – az egyes tagállamokban kétharmados-háromnegyedes arányban – nemleges lenne.

GMO – NGT – WTF…?

Mielőtt mélyebbre ásunk a témában, célszerű kibontani a fenti terminusok jelentését. A GMO, azaz Genetically Modified Organism kifejezés olyan (többnyire növényi) fajtákat jelöl, amelyekbe valamilyen génsebészeti eljárással más fajok génjeit ültették be egy, a termesztés szempontjából előnyös tulajdonság, például a rovarokkal vagy éppen a gyomirtószerekkel szembeni ellenálló képesség megjelenése érdekében. A GMO-k megkülönböztető jegye tehát részben az idegen gén, részben maga a beviteli eljárás, amelynek a pontosságára, vagy inkább a pontatlanságára jellemző: nem lehet előre tudni, hogy a génkészletben pontosan hova fog beilleszkedni, milyen szomszédságokat alakít ki a szóban forgó idegen gén. Utóbbi azért fontos, mert a tulajdonságok kialakulásában nem csak maguk a gének, hanem ezek a bizonyos szomszédságok is szerepet játszanak. Vagyis ugyanaz a gén más-más szomszédságban esetleg más-más tulajdonságot kódol. Emiatt mondják a technológia ellenzői, hogy egy adott GMO-ról valójában sosem lehet tudni, és tapasztalati úton is csak több-kevesebb bizonyossággal lehet eldönteni, hogy mit csinál, hogyan viselkedik majd szabadföldi körülmények között.

A némi leegyszerűsítéssel génszerkesztésnek is nevezett NGT-k ezzel szemben egyrészt saját, vagyis fajon belüli géneket használnak, másrészt a beillesztés helyét tekintve is sokkal precízebbek. Némiképp hasonlítanak a növénynemesítéshez, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az evolúció és a tudatos szelekció generációkon át tartó folyamatait itt egy megtervezett géntechnológiai beavatkozás helyettesíti.

A nemrég Nobel-díjat kiérdemlő eljárásban, vagyis a CRISPR/Cas rendszerben a Cas9 enzim a megfelelő helyen ejt egy vágást a genomban, ahova a kívánt tulajdonságot hordozó génszakasz illeszkedik be. Tegyük fel például, hogy van egy magas terméshozamú búzánk, ami rosszul tűri az aszályt, és van egy másik búza tájfajtánk, ami gyenge hozamú, de aszálytűrő. Ha sikerül azonosítani a szárazság elviselését segítő gént, akkor azt az egyik fajtából át lehet műteni a másikba, létrehozva egy bőtermő, de aszálytűrő fajtát. Hogy ez génsebészet-e, az nem kérdés – végső soron itt is olyan gének kerülnek géntechnológiai beavatkozás nyomán egymás mellé, amelyek a természetben nincsenek egymás mellett –, de nem is erről folyik a vita, hanem arról, hogy ugyanazok a szabályok vonatkozzanak-e az NGT-fajtákra, mint a GMO-kra.

Tilalomfák között

Jelenleg az EU-ban az egyes tagállamok csak a GMO-fajták kísérleti termesztését engedélyezhetik saját hatáskörben, szigorú izolációs feltételekkel. A szabadföldi termesztési engedélyek kiadása uniós hatáskör. Eddig két géntechnológiával módosított növény kapott ilyen engedélyt: a MON810 kukoricát és az Amflora burgonyát. A csak ipari célokra alkalmas Amflora azt „tudja”, hogy a kétféle burgonyakeményítő közül csak az egyiket, a papír- és ragasztógyártás szempontjából hasznos amilopektint tartalmazza, ezért a feldolgozása során nincs szükség a kétféle anyag szétválasztásának költségigényes eljárására. Viszont van benne még valami, és utóbb ez okozta a vesztét: marker, vagyis jelölő gén révén az antibiotikumokkal szembeni ellenállóképességet is beleültették (a marker gének révén válogatják ki az utódnövények közül azokat, amelyekbe átkerült a genetikailag módosított tulajdonság), és ezt az Európai Bíróság egy részben magyar kezdeményezésre indult perben veszélyesnek találta, visszavonva az engedélyét. Így ma az EU-ban a GMO-k közül csak a MON810-et termeszt(het)ik néhány tagállamban.

Ahhoz, hogy egy GMO uniós termesztési engedélyhez jusson, viszonylag hosszas és költséges eljárásban bizonyítani kell, hogy nem jelent veszélyt sem a környezetre, sem az emberi egészségre. Amikor a technológia a laboratóriumokból kikerült a szántóföldekre, az egészséggel kapcsolatos (például a vélt allergizáló vagy mutagén hatással kapcsolatos) aggályok voltak hangosabbak. Képzeljük el, hogy egy speciális tulajdonságot kódoló gént mondjuk egy mogyorófajtából ültetnek át egy burgonyába, és a módosított burgonyát elfogyasztja valaki, aki súlyos mogyoróallergiában szenved. Az említett eset csak képzeletbeli, a veszély viszont akár valós is lehet – ezzel együtt ma az a helyzet, hogy igazolt negatív egészségügyi következményről alig tudni, ellenben a környezetvédelmi aggályok egytől egyik valósággá váltak. Azaz a módosított gének a rokon fajok és a keresztbeporzás révén átkerültek más termesztett vagy vad növényekbe (ami például a rovarokkal ellenálló MON810 esetében nem tűnik tragédiának, bár itt az idegen gén konkrétan egy toxint termel, ami nem feltétlenül tesz jót a lokális ökológiai egyensúlynak – de léteznek a gyomirtóknak ellenálló GMO-k is, ez a tulajdonság pedig egy gyomnövényben már tényleg képes ökológiai katasztrófát okozni), kialakultak a természetben a „rovaroknak ellenálló fajtáknak ellenálló rovarok”, vagyis megjelent a tolerancia,

azaz sem magukat az idegen géneket, sem a közvetett hatásukat nem sikerült az ígért módon korlátok között tartani.

Szabad út a liberalizációnak?

A MON810 egyébként az egykori amerikai Monsanto szabadalma, amely cég egy sajátos trójaifaló-trükköt is bevetett az európai piac meghódítására: egyesült a német Bayerrel, gondolván, hogy mint német hátterű multival, majd engedékenyebbek lesznek vele az uniós hatóságok. A húzás a GMO-k viszonylatában eddig nem jött be, de az NGT-knél még bejöhet. Hosszas viták után ugyanis a Bizottság a 10-es évek végén úgy döntött, hogy megvizsgálja, megfelelő-e a GMO-kra kitalált, és az eredeti elgondolás szerint az európai piacot a licencelt amerikai fajtáktól is védő szabályozás az NGT-növényekre. E célból a testület 2021-ben készíttetett egy tanulmányt, amelynek a végkövetkeztetései mintha a liberalizáció felé hajlanának. A tanulmány szerint a legtöbb NGT-t (valójában gyakorlatilag az összeset) az EU-n kívül fejlesztik, az európai engedélyezési rendszerben „végrehajtási kihívások” vannak – merthogy az NGT-ket nagyon nehéz megkülönböztetni a rokon nem NGT-fajtáktól, mivel nincs bennük idegen gén –, a jelenlegi szabályok „negatív hatással vannak az innovációra”, és a jogszabályokat „hozzá kell igazítani” a tudomány fejlődéséhez. Ez a hozzáigazítás az NGT-haszonnövények esetében a Bizottság álláspontja alapján azt jelentené, hogy ugyanúgy kezelnék őket, mintha nemesítés során, azaz tudatos szelekció útján jöttek volna létre, így a szigorú egyedi engedélyezésre, a környezeti és egészségügyi kockázatmentesség bizonyítására, valamint az NGT-k felhasználásával készült termékek megkülönböztető jelölésére nem lenne szükség. Az érvek között az is felbukkan, hogy csak így lehet teljesíteni az Európai Zöld Megállapodásban (!) szereplő vegyszermennyiség-korlátozást.

A Bizottságnak azonban csak jogszabály-kezdeményező szerepe van, a végső döntés nem az ő reszortja. A tagállami kormányok (vagyis a Tanács) megosztottak: többen hajlanak a liberalizációra, mint ahányan eddig beengedték a GMO-kat, de az országok többsége ragaszkodik a jelenlegi engedélyezési rendszerhez. A Parlament pedig sosem volt liberalizáció-párti. Elhúzódó vita várható tehát. Érdekes lesz megfigyelni Németország mozgását, ahol a lakosság kiugró mértékben elutasító a génmanipulációval szemben, ugyanakkor egy liberálisabb megközelítésnek épp a német Bayer lenne az egyik legnagyobb nyertese. És különösen izgalmas lesz Magyarország szerepe. Az Orbán-kormány, mint szinte mindenben, eddig GMO-ügyekben is szolgaian követte a német álláspontot. Ha az utóbbi esetleg NGT-ügyben módosul, és azt netán a magyar kormány is leköveti, az felér majd egy kisebb szenzációval. Az igazsághoz tartozik, hogy egyelőre sem a német, sem a magyar elmozdulásnak nincs jele, de még csak a folyamat elején járunk. A tétek mindenesetre magasak – végső soron arról kell dönteni, hogy tömegesen a környezetre szabadítsunk-e mesterségesen összerakott génállományú élőlényeket –, és egy részük már kint van az asztalon. A Bizottság szabályozási javaslata várhatóan júniusban kerül az uniós döntéshozó fórumok elé.

képek: wirestock, freepik
Oldal Tetejére