Tragikus sorsú újságíró hősökre emlékeztek Józsefvárosban

A Népszava, a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, Somogyi Béla és Bacsó Béla emléktábláját avatták fel Budapesten, a józsefvárosi Tolnai Lajos utcában.

Somogyi Béla és Bacsó Béla életére emlékezni mindenkinek fontos, akinek az igazságosság számít valamit. Az alábbiakban közöljük ezért dr. Erőss Gábor józsefvárosi alpolgármester avatáson elmondott beszédét.

Józsefváros a magyar munkásmozgalom egyik bölcsője. 1855-56-ban itt létesült Pest első gázgyára. A Triesti Általános Osztrák Gáztársulat beruházása révén vált a környék a korai munkásmozgalom egyik központjává. Itt került sor az első nyilvános fővárosi munkásgyűlésre 1869. augusztus 22-én (a Tisza Kálmán/ Köztársaság/ II. János Pál pápa tér 21. szám alatt). A Munkásegylet gázgyár előtti tüntetésén a lakbéruzsora ellen tiltakoztak; két hónappal azután, hogy egy Tömő utcai lakos, bizonyos Táncsics Mihály lett a Munkásegylet elnöke. A szervezet központi helyisége is Józsefvárosban, a Mária utca 9. szám alatt volt.

A Párizsi Kommün leverése elleni tiltakozásul 1871. június 11-én ismét gyűlést és tüntetést szerveztek; ezt a hatalom ürügyként használta fel az Egylet ellen, június 12-13-án letartóztatták annak vezetőit és egyes aktivistáit; ebből lett az úgynevezett „hűtlenségi per”. A Munkásegylet ezután megszűnt, de így is a magyarországi szakszervezetek és a szociáldemokrácia legfontosabb előfutárának számít.

Most ugorjunk közel 50 évet az időben, de ne hagyjuk el a helyszínt! Ugyanott, a Tisza Kálmán téren 1918. november elsején tömeggyűlés ünnepelte a forradalom győzelmét. Somogyi Bélából pedig a Károlyi-kormány közoktatásügyi államtitkára lett.

És most a tragikus 1920. Somogyi Béla a Horthy-rezsimet ostorozó, a fehérterror atrocitásait leleplező Népszava felelős szerkesztője, Bacsó Béla a Népszava újságírója volt, amikor 1920. február 17-én a lap Tolnai Lajos (akkor: Conti) utcai székházából – tehát innen – hazaindultak. Az Ostenburg-különítmény tagjai elfogták, elhurcolták és az újpesti Duna-parton brutális kegyetlenséggel meggyilkolták őket. Az elkövetők 1921-ben közkegyelmet kaptak Horthy Miklóstól.

A századik évforduló, 2020 óta évről évre megemlékezünk a magyar munkásmozgalom e két mártírjáról a Fiumei úti sírkertben. Ekkor, tehát 2020-ban hosszú idő után először beszélt – személyemben – egy „hivatalos” ember Somogyi Béla és Bacsó Béla síremlékénél, idén pedig a Népszínház utcában is, ahonnan elhurcolták őket.

Ahogy akkor is elmondtam, nagyon fontosnak tartja Józsefváros új (most már 3 és fél éves) baloldali vezetése, hogy a kerület identitásának részévé tegyük azt az önmagában is sokszínű munkásmozgalmi hagyományt is, amit a Népszava egykori nyomdája, szerkesztősége, a józsefvárosi gyárak, üzemek, a dolgozóknak otthont adó munkás bérkaszárnyák világa, vagy éppen Kassák Lajos törzshelye, az egykori Simplon képvisel.

* * *

És akkor most egy kis fogalommagyarázat. Újra fel kell idézni, hogy Somogyiék szociáldemokraták, szocdemek voltak (mint ahogy a szintén, negyedszázaddal később mártírhalált halt Koltói Anna is, akiről nemrégiben teret neveztünk el). Somogyi, Bacsó, Koltói és még oly’ sokan szocialistaként, de egyúttal demokrataként és erőszakmentesen vettek részt a munkásmozgalomban. Fel kell idéznünk azt is, hogy az 1877-ben indult Népszava – az évtizedekig Józsefvárosban szerkesztett és nyomtatott szociáldemokrata napilap – volt a munkásosztály és az elnyomottak szószólója, a fény a Horthy-korszak éjszakájában; bátor újságíróinak köszönhetjük a fehérterror, a szélsőjobboldali, fasiszta erőszak szörnyű bűneinek feltárását.

Somogyi Bélának is ezért kellett meghalnia. Mert radikális baloldali volt, de demokrata (a Tanácsköztársaságban nem is vett részt), és irányítása alatt a Népszava – innen Józsefvárosból – az egész országba eljuttatta az igazságot (például a Mi történik az Alföldön? című cikkel, amely a Prónay-különítményesek orgoványi mészárlásáról számolt be). Minden önkényuralmi rezsim üldözi a szabad sajtót. Ilyen értelemben voltak Somogyiék antifasiszták.

* * *

A már emlegetett Általános Munkásegylet 1870-ben a Stróbel Antal vasmunkást emelte elnökévé, innen datálható a magyar vasas szakszervezeti mozgalom kialakulása, ami idővel olyan jelentőssé vált, hogy 1921-ben a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetsége hatalmas székház építésébe fogott. Ez a szintén Józsefvárosban, a Magdolna utca 5-7. alatt ma is működő Vasas-székház. Itt, ahol most állunk, a Conti (ma: Tolnai Lajos) utcában a párt tulajdonában lévő Világosság Nyomda Rt. tőkéjéből készült el 1909-ben az MSZDP központjának, a párt lapjának, a Népszavának és elméleti folyóiratának, a Szocializmusnak (valamint a nyomdának) helyet adó székház.

Az itt működő Nyomdaipari Szakközépiskola és Szakiskolában még megtalálható, sőt: működik is néhány korabeli nyomdagép. Az MSZDP a kisebb baloldali illegális csoportoknak is helyszínt, gyülekezési lehetőséget biztosított; az évtizedek során – adományokból, ellenállási pénztárakból, tagdíjakból – félretett összegekből saját intézményrendszert alakított ki. A szocdemek kezelésében álló infrastruktúra éppannyira védte a tőkével, mint az állammal szemben a párt tagjait.

Az 1890 és 1948 közötti magyar történelem nem is érthető meg a Magyarországi Szociáldemokrata Párt nélkül (érdekes, hogy az eredeti táblán tulajdonképpen hibásan, az 1939 utáni nevén szerepel, SzDP-ként; ezt megőriztük). Somogyi és Bacsó brutális meggyilkolása dacára a 20-as években, a 30-as évek első felében jöttek létre és erősödtek meg olyan bejegyzett, tehát legális szervezetek, a szocdemek vonzáskörében, például a Természetbarátok Turista Egyesülete (TTE) vagy a Munkás Testedző Egyesület (MTE); céljaik között szerepelt a munkásság természet- és társadalomtudományos emancipálása, testkultúrájának javítása, s ezen keresztül egy pozitív munkásidentitás kialakítása is. Érdemes hozzátenni, hogy a „munkás” fogalma korántsem csak az ipari munkásságot foglalta magában, inkább a tőkének kitett, a kizsákmányolt „munkavállaló” szinonimája volt. A munkásosztály sajátos helyzetével foglalkozó irodalom terjesztésére pedig a legelterjedtebb forma a szavalókórus volt; lényege abban állt, hogy József Attila, Kassák Lajos, Whitman, Brecht és mások műveit kollektív formában népszerűsítette.

* * *

De Somogyi Béla más miatt is fontos. Reál-, majd kereskedelmi iskolában tanított, és 1905 körül (miközben már újságíró) megindította a tanítók szervezkedését. Somogyi a mai Pedagógusok Szakszervezetének jogelődjét maga alapította meg 1906-ban, ez volt a Magyarországi Tanítók Szabad Egyesülete, melynek ő lett az elnöke is. Hatalomra kerülésük után Horthyék ezt is betiltották. Mert az elnyomás mindig a sztrájk és a szakszervezetek ellehetetlenítésével kezdődik. Vagy folytatódik.

Különös aktualitást ad ennek, hogy épp ma, 117 évvel később, szavazta meg a pedagógusokat megalázó ún. státustörvényt (más néven bosszútörvényt) a parlamenti többség, a szakszervezetek tiltakozására fittyet hányva. „A tudatlanság a rabszolgák legerősebb bilincse… tudják ezt a magyarországi munkásság kizsákmányolói is” – írta Somogyi még 1914-ben.

* * *

Szomorú szívvel, de ma mégis ünneplünk! Dvorácskó Balázsnak, Csóti Csabának, a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának és az idén február 17-én összegyűlt ünneplő tömegnek tett ígéretemhez híven: az emléktábla, a Józsefvárosi Képviselőtestület többségi döntésével létrejött. Itt, ahol évtizedekkel korábban már volt egy tábla, amely a Népszaváról és az SzDP-ről szólt (ennek szövegét a Józsefvárosi Múzeum munkatársai lelték fel a levéltárban); ezt állítottuk helyre, és egészítettük ki Somogyi Béla és Bacsó Béla nevével.

Véssük hát kőbe Józsefváros munkásmozgalmi múltját! Somogyi Béla vértanúhalála ma is kötelez minket, hogy „a munkások, a szegények, az elnyomottak, a nyomorultak, a védtelenek, az üldözöttek” oldalára álljunk.

Küzdjünk jogaikért, szerveződjünk, írjuk meg, mondjuk el – és szerezzük vissza az emlékezetüket.

(A beszédben a szerző felhasználta Csunderlik Péter és K. Horváth Zsolt gondolatait, az utolsó bekezdésben pedig egy 1914-es Somogyi Béla idézetet.
K. Horváth Zsolt „Szociáldemokrácia Magyarországon: politika, mozgalom, kultúra”, Új Egyenlőség, https://ujegyenloseg.hu/szocialdemokracia-magyarorszagon-politika-mozgalom-kultura/
Csunderlik Péter: “Csupa hajdani eszelős”, Írások az 1900–1945-ös Magyarországról és emlékezetéről. Napvilág, Budapest, 2020.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Oldal Tetejére