Egyesek szerint történelmi figura, mások szerint már most megbukott egyciklusos elnök. Ez a Biden-paradoxon.
A kontraszt nem is lehetne szembetűnőbb. Egyrészt elmondható, hogy Joe Biden nem csak beszélt, hanem egy hatalmas „baloldali” fordulatot hajtott végre (ami természeten az amerikai reálpolitika kontextusában értendő). Trump bénázásával szemben fegyelmezetten kezelte a Covid-járványt, mind egészségügyi, mind gazdasági értelemben; valóban sikerült csökkentenie az átlagcsaládok mindennapi költségeit, s Trump környezetellenes politikáját visszafordítva több zöld intézkedést hozott, mint bármely elődje. Sikereket ért el a fegyverlobbi és a gyógyszeripar elleni küzdelemben. Az infrastruktúrafejlesztési törvénykezését pedig egyenesen történelminek tartják, és a Johnson-féle – a szegénység és a faji igazságtalanság teljes felszámolását célzó – „Great Society” tervhez, vagy a Roosevelt-féle New Dealhez hasonlítják. Többen dolgoznak ma az USA-ban, mint valaha, a tőzsde erős, a gazdasági kilátások kifejezetten jók….
(Office of the President of the United States/Wikimedia)
És mégis…! Joe Biden népszerűségi és alkalmassági mutatói siralmasak. 2023 decemberében 39 százalék gondolta csak azt, hogy jó munkát végez. Korábban a mélypont 34 % volt. Statisztikák szerint, akik 40 százalék alatt vannak, azokat nemigen választják újra. Hogy miért szerepel ilyen gyengén, annak sok oka lehet: gazdasági, politikai, személyes, stratégiai…
Gazdaság
A kedvezőmakromutatók és a szavazók véleménye a gazdasági kilátásokról két külön világ.. Amit Biden esetében még konjunkturális tényezők is nehezítienek, hiszen például a covid okozta gazdasági nehézségek nem Trump alatt jelentkeztek igazán, hanem valamivel később, majd jött az ukrajnai háború, annak nyomán az energiaválság, végül az ebből is következő hatalmas élelmiszerinfláció. Kb. itt tartunk most. És amikor egy átlag amerikait megkérdeznek, mikor volt jobb a gazdaság, akkor nem a makromutatókat nézi, és nem azt firtatja, hogy még mennyivel súlyosabb lehetett volna a válság… Csak azt érzékeli, hogy a corn flakes háromszor annyiba kerül, mint Trump alatt, az ingatlan árak az egekben, és az energiaárak bár stabilizálódtak, még mindig magasabbak, mint Trump idején.
Így jöhet létre az a helyzet, hogy egy nemrégi New York Times és Siena College felmérés szerint a regisztrált szavazók 81%-a úgy látja, hogy az USA gazdasági állapota „lanyha” vagy „gyenge”. Továbbá, hogy miközben – a bideni, középosztály-centrikus gazdaságpolitikához képest –, Trump egy (kifejezetten a leggazdagabbaknak kedvező) jobboldali gazdaságpolitikát valósított meg, az amerikai szavazók többsége mégis Trumpra bízná inkább a gazdaság kezelését. Nyilván ehhez hozzájárul az a délibáb is, hogy Trump magát mint szupersikeres üzletembert szereti láttatni, miközben a) közelebbről nézve lehet tudni, hogy a vagyonát apjától örökölte és a legtöbb gazdasági vállalkozási valójában kevéssé volt sikeres; b) épp most ítélték el adócsalásért, és még az üzleti licenszeit is bevonhatják.
Személyiség: a szürkeség kettőssége
Bidennek az az előnye, ami a hátránya: hogy nincs benne semmi különleges. Ez négy éve jól működött, mivel négyévnyi trumpi káosz után az emberek nyugalomra vágytak. Egy botránymentes, kiegyensúlyozott kormányzást akartak, ahol nincs minden nap valami újabb hajcihő. De az emberek gyorsan felejtenek, és ma már Bident sokan lagymatagnak, pipogyának látják. Az amerikai választó számára az egyik fontos kérdés mindig az: „ki az, aki harcolna érted”; és ha „harc”, akkor abban Trump toronymagasan vezet – mivel a konfliktusok királya. Biden, főleg a Trump féle Covid-káosz közepette, sikeresen érvelt amellett, hogy egy higgadt, kiszámítható, tapasztalt vezetőre van szükség. Csakhogy – bár a világjárvány lecsengett – a világ nem tűnik sokkal nyugodtabbnak. Az ukrajnai háborút az izraeli háború követte, a világ mintha sokkal feszültebb hely lenne, s így az erő és a harciasság felértékelődni látszik.
Aggastyánok a ringben
Biden jelenleg 81 éves, és már így is a legidősebb hivatalban lévő elnök egy Egyesült Államok történelmében. Ha nyerne, akkor végképp rekorder lenne, hiszen a második helyen jelenleg, Ronald Reagan áll, aki 77 éves volt második elnöki ciklusának végén. Csakhogy, ha Trump nyerne, akkor a dicső ezüst érem az övé lenne, hiszen jelenleg ő is 77 éves. Kétségtelen tény, hogy Trump (túlsúly ide vagy oda) sokkal agilisabb, mint a nála csak négy évvel idősebb Biden – akin viszont ma már kifejezetten látszik az évek múlása. Járása, mozgása lelassult és komoly kérdések vannak nem csak a fizikai, de a szellemi fittségét illetően. Erre maga Trump is folyamatosan ráirányítja a figyelmet, gyakran kigúnyolva az utódját a lassúsága miatt. Közismert, hogy Trump az összes ellenfelére tudatosan gúnyneveket használ. Hillary Clinton anno „Crooked Hillary” (ferde, azaz korrupt Hillary) volt, Bident pedig „Sleepy Joe”-nak vagyis, Álmos vagy Bamba Joe-nak gúnyolja. És mindez hat is. A Monmouth University nemrég készített kutatása szerint az amerikai választók több mint 2/3-a (76%) úgy véli, Biden túl öreg ahhoz, hogy még egy cikluson át elnök legyen. Tanulságos, hogy a mindössze 4 évvel fiatalabb Trump esetében ez a szám csak 48 százalék.
Stratégia: mi lehet a nyerő üzenet
Bár egyesek szerint Biden csak most kezd kampányolni (hiszen az inkumbens, azaz hivatalban lévő elnök oldalán a legtöbb esetben nincs előválasztási szakasz), kritikusai úgy látják, az elnök (pontosabban a stábja) folyamatosan mellényúl, amikor keresi azokat a főüzeneteket, amelyek egy újabb győzelemhez segíthetnék. Az első ilyen kísérlet (mivel az amerikai választó hagyományosan „zsebcentrikus”) a Bidenomics volt. A Biden és az economics szavakból összerakott műszó arra akar utalni, hogy Biden annyira jó gazdaságpolitikus, hogy akár egy saját gazdasági irányzatot is el lehetne nevezni róla. Biden maga a Twitteren így írta le gazdasági filozófiáját: „A Bidenomics a gazdaság középről kifelé és alulról felfelé történő növekedéséről szól… Ez egy olyan gazdasági jövőkép, amelyben okos befektetéseket hajtunk végre Amerikában, oktatjuk és megerősítjük az amerikai munkavállalókat, támogatjuk a versenyt annak érdekében, hogy előmozdítsuk a költségek csökkentését és a kisvállalkozások segítését”. Biden kommunikációs stábja egy egész kampányt és országjárást felépített erre. Ám miközben ez nem lufi volt – hiszen Biden tényleg hatalmas eredményeket ért el például az olyan nagyszabású törvények elfogadtatásával, mint az American Rescue Plan, amely egy 1,9 milliárd dolláros gazdaságösztönző csomag, s melynek keretén belül minden amerikai kapott egy 1 400 dolláros csekket –, a kampány teljesen süket fülekre talált. A hétköznapi emberek érzékelése ugyanis radikálisan eltér a történészek és közgazdászok véleményétől, és mivel ők elsősorban csak a magas árakat látják, a Bidenomics büszke propagálása majdhogynem az ellenkező hatást váltotta ki, azt a látszatot keltve, hogy az elnöknek fogalma sincs a hétköznapi gondokról és az átlagemberek nehéz helyzetéről. Megint csak égbekiáltó paradoxon, hogy az aranyozott fürdőszobával kérkedő milliárdos Trumpról nem gondolják ezt…
Megvédjük a demokráciát – de kit érdekel?
Biden másik nagy témája az amerikai demokrácia védelme. Megfigyelők és elemzők teljesen jogosan félnek Trumptól. Trump négy éven át és aztán kiemelten a választási veresége után tanúsított viselkedése egyértelműen megmutatta, Trumpot nem igazán érdeklik a hagyományos demokrácia játékszabályai. Nem pusztán arról van szó, hogy hazudik, mint a vízfolyás (közismert, hogy Trump elnöksége alatt több mint 30 000(!) hamis vagy félrevezető kijelentés tett), de a tettleges és erőszakos eszközök propagálásától sem riad vissza (ld. a Capitolium ostroma).
Ám Trump első ciklusa alatt volt valami, ami legalább viszonylagos önmérsékletre késztette: a második ciklus reménye. Ám ez most már nem állna fenn.
Egy amerikai elnök ugyanis maximum két cikluson át lehet hivatalban (ez alól pusztán egy kivétel volt a történelemben, amikor a II. világháború kellős közepén Rooseveltnek engedélyezték, hogy tovább szolgálhasson). Vagyis ez alkalommal már semmi sem akadályozná Trumpot abban, hogy „kiélje magát”, és amúgy a jelek szerint erre is készül. Már most keringenek bizonyos „fekete listák”, amelyeket Trump legszélsőségesebb támogatói (elsősorban az egykori főtanácsadói, Steve Bannon és Stephen Miller) állítottak össze arról, hogy milyen „bosszúhadjáratok” várhatóak. E téren, legyen szó a Trump számára ellenszenves cégek ellehetetlenítéséről, vagy akár az egyes emberek elleni büntető eljárásokról, nem nagyon válogatnának az eszközeikben.
Nem véletlen, hogy Biden voltaképpen itt is az előző kampányának megismétlésére készül, önmagát, mint a demokrácia legfőbb védelmezőjeként tüntetve fel. Az egyetlen kérdés, hogy ez elég-e?
Nyilván van sok millió demokrata és valamennyi független szavazó, akinek a demokrácia-féltés abszolút rezonál, de sok elemző szerint az emberek többsége nem ilyen magasztos elvek szerint szavaz. Trump egész politikai pályafutása a pragmatizmus, gyakran a hideg, számító pragmatizmus győzelméről szól. 2016-ban például a legtöbben kizártnak tartották, hogy egy háromszor elvált, többek között kaszinók működtetéséből élő, korábban abortuszpárti, nőiügyeiről hírhedt Donald Trump mögé beáll az amerikai vallásos-konzervatív, evangélikus mozgalom – de végülis pontosan ez történt. Volt egy ablaknyi rés, amikor a 2020-s választási veresége után néhány hónapig úgy tűnt, hogy túllépnek Trumpon, de mára teljesen egyértelmű, hogy ismét mellette áll az egész republikánus establishment. Láthatóan nincs olyan botrány, nincs olyan erkölcsi mélypont, ami megingatná ezt. Úgyhogy, ha Biden csak a demokráciavédelemre épít, akkor lehet, hogy övé lesz az „erkölcsi győzelem”, csak épp a választásokat nem nyeri meg, és jöhet – az immáron kontroll nélküli – trumpi ámokfutás…