A kirakatok világítását is lekapcsoltathatják Németországban az energiafogyasztás csökkentéséért
Egyáltalán nem szabad majd fűteni a bejárati előcsarnokokban, várótermekben és minden olyan helyiségben, amely nem állandó tartózkodásra szolgál.
Egyáltalán nem szabad majd fűteni a bejárati előcsarnokokban, várótermekben és minden olyan helyiségben, amely nem állandó tartózkodásra szolgál.
Júniusban és júliusban alig akadt olyan nap, amikor 10 ezernél kevesebbszer használták a kerékpárokat.
A szolgálat 16 vezetője az augusztus 20-ra vonatkozó meteorológiai prognózisok szakmai kiértékelését követeli független vizsgálóbizottság által. A vizsgálat idejére pedig dr. Radics Kornélia és Horváth Gyula felmentésének visszavonását.
„Ha adót vetnénk ki, például 15 ezer euró mértékűt, az még a zsebpénzét sem közelítené meg ezeknek az embereknek”.
Temesvári Szilvia alpolgámesterrel jártuk végig Terézváros átalakulásának legfontosabb helyszíneit. Kiderült, hogy a közösségi kert miért különleges, milyen látványosan különböznek a földkapcsolatos és a konténerbe ültetett fák, kreativitással hogyan lehet élettel megtölteni egy falat. Milyen fontos szerep jut az állatkertnek, valódi-e az ellentét a gyalogosok és az autósok között; és mi mindent tehetnek már a lakók a környezetükért, önmagukért.