Akárhogy is nézzük, az előválasztás első fordulója óriási siker volt. A több mint 600 ezres részvétel még az optimista becsléseket is meghaladta. Ám a legnagyobb kérdés – hogy ki lesz Orbán Viktor kihívója – csak a második fordulóban dől el, és nagyon fontos, hogy mindenki megértse, mi is az igazi tét a második fordulóban.
Mire jó az előválasztás?
Amikor Karácsony Gergelyék már 2013-ban behozták az előválasztás gondolatát, a legtöbben – főleg a pártok akkori vezetői – ezt komolytalannak minősítették, ki azért, mert nem értette igazán miről szól, ki azért, mert éppenséggel pontosan értette.
Az előválasztás fontossága alapvetően négy pontban összefoglalható:
1. Az ellenzék ne egymás ellen harcolva, és ezáltal szavazótáborát szétdarabolva induljon a választáson, hanem egységes erőként. Mindenhol csak egy-egy közös (minden ellenzéki erő által támogatott) jelölt induljon az uralkodó hatalom embereivel szemben.
2. Ezeket a jelölteket ne háttéralkuk és zárt ajtók mögötti megállapodások által válasszák ki, hanem maguk a választók döntsenek arról, kit tartanak a legalkalmasabbnak. (Ez nyilvánvalóan fenyegető azon politikusok számára, akik – és nem kevés ilyen volt – az indulás jogát nem feltétlenül rátermettségük és alkalmasságuk bizonyítása által szerezték, hanem bizonyos párton belüli pozíciójuk, illetve hatalmi befolyásuk által).
3. Az előválasztás további óriási előnye, hogy egyfajta „előkampányként” működik. Idejekorán ráhangolja, bevonja és mozgósítja az ellenzéki tábort. Ez kompenzálhatja azt, hogy idehaza maga a kampány-időszak meglehetősen rövid, illetve, hogy a kampányban a Fidesznek, illetve a kormánynak elképesztő pénzbeli, médiabeli és infrastruktúrabeli főlénye van.
4. Az előválasztás ebben a formában túlmutat a politikai pártokon. Megszólít és aktivizál olyan civil csoportokat, mozgalmakat és egyéneket, akik amúgy nem biztos, hogy mozgósíthatóak lennének.
Magyarán, szélesíti az ellenzéki tábort.
Ezeket a célokat kitűnően teljesítette a mostani előválasztás. Az emberek nem pusztán érdeklődtek és elmentek szavazni, hanem ezrek jelentkeztek önkéntesnek és vettek részt az előválasztás megszervezésében, lebonyolításában. Ezek távolról sem csak „pártkatonák”, hanem a legkülönbözőbb elkötelezettségű civil emberek. A hatékonysági elven túl, ez az előválasztás egy óriási siker a demokrácia szempontjából is – hiszen jelentősen bővíti a részvételt a politikai folyamatokban.
Mi a tét a második fordulóban?
A második forduló megértése szempontjából nagyon fontos tudatosítani, hogy ez egy „elő”-választás. Miközben formailag az előválasztás és a tényleges választás majdnem ugyanolyan (kampányok vannak, egyéni jelöltek, szavazni kell stb.) a két választás logikája teljesen eltérő lehet. És ezt különösen a második forduló – azaz a miniszterelnök-jelölt kiválasztásánál – szükséges észben tartani.
Az előválasztás nem pusztán egy saját táboron belüli népszerűségi verseny. Az előválasztás arról szól, hogy kinek van a legnagyobb esélye arra, hogy a majdani tényleges választáson legyőzze a hatalom képviselőjét. Ez a kettő nem mindig van átfedésben.
Akinek a saját táboron belül a legtöbb, leghangosabb, legaktívabb rajongója van, az nem biztos, hogy egyben a legalkalmasabb a középen levők megszólítására, vagy az ellentábor egy részének átcsábítására.
Klasszikus előválasztási délibáb (láttunk erre példát az USA-ban vagy Franciaországban), hogy miközben egy-egy jelöltet tomboló tömegek éltetik saját táborán belül, amikor arra kerülne sor, hogy a jelölt megszólítsa a táboron kívülieket, ebben már nem tud sikeres lenni.
Népszerűség vs. elutasítottság
Itt játszik fontos szerepet a választás egyik fontos mércéje, az úgy nevezett „elutasítottság”.
Kampány-kézikönyvekben az egyik legelső megtanulni való, hogy egy normális polgári demokráciában egy választást az esetek 4/5-ben a középen állók, az el nem kötelezettek döntik el. A legtöbb választást két nagy tömb küzdelme határozza meg. Mindkét tábornak megvan a maga bázisa. Ez a bázis nagyszámú ugyan, de a legtöbb esetben nem elég ahhoz, hogy csak rájuk támaszkodva az egyik vagy másik tömb megnyerje a választást.
Ezért a döntő kérdés mindig kettős:
1. Hány embert tud egy jelölt mozgósítani a saját táboron belül?
2. Hány táboron kívülit (középen állót, bizonytalant, el nem kötelezettet vagy akár a másik táborhoz tartozót) tud magához vonzani.
Akinek mindkettő sikerül, az majdnem garantáltan megnyeri a választást.
Ezért nem elég, hogy valaki az ellenzéki táboron belül népszerű, arra is szüksége van, hogy a táboron kívüli elutasítottsága ne legyen magas.
A számok tükrében
A mostani előválasztásra lefordítva azt látjuk, hogy miközben az előválasztásban élen szereplő Dobrev Klára táboron belüli népszerűsége igen magas, de a táboron kívüli elutasítottsága is az.
Vagyis talán arra van esélye, hogy a saját táborát mozgósítsa, de arra már kevés, hogy a bizonytalanokat és középen állókat is megszólítsa. Márpedig, ha ez így van – mivel az ellenzék táborra annyival nem nagyobb a kormánypárti tábornál, hogy önmagában elég legyen a győzelemhez – a választás végeredménye csak az lehet, hogy Orbán Viktor marad a miniszterelnök.
Ha a közvéleménykutatásokat nézzük, egyértelmű, hogy Dobrevvel szemben akár Márki-Zay Péternek, de főként Karácsony Gergelynek sokkal kisebb az elutasítottsága táboron kívül (Dobrev elutasítottsága például kétszer akkora, mint Karácsonyé, sőt az ő elutasítottsága a legmagasabb az öt induló közül, vagyis várhatóan rá szavaznának át legkevesebben más pártok támogatói.)
Ha tehát egy optimumot keresünk, vagyis azt nézzük, hogy a fenti két feltételt ki hogyan teljesítené (azaz, hogy ki tudja mozgósítani a saját tábort, de közben sok embert begyűjteni a másik táborból)– az optimális jelölt ez alapján egyértelműen Karácsony Gergely.
Ki marad versenyben a második fordulóban?
Sok a spekuláció az esetleges visszalépésekről, és nem véletlenül. Technikailag az juthat be a második fordulóba, akinek az eredménye meghaladja a 15 százalék. Ha a számokat nézzük, az első négy jelölt (Dobrev, Karácsony, Márki-Zay, Jakab) mind olyan számokkal rendelkezik, amelyeket ha hozzáadunk egy másik jelölt eredményéhez, az jelentős fölényt biztosíthat. Természetesen az átszavazási hajlandóság nem ilyen egyszerű. Az, hogy valami papíron összeadható, még nem jelenti automatikusan azt, hogy a szavazótábor is eszerint fog cselekedni. Ráadásul sokféle visszalépés létezik, onnantól, hogy valaki tesz egy egyszerű bejelentést, odáig, hogy tényleg aktívan kampányol a másik jelöltnek.
Hogy miért fontosak a visszalépések a második fordulóban?
Az egész előválasztás többek között arról szól, hogy szűküljön a mezőny, és hogy kiválasszák a legalkalmasabb jelöltet (Orbán leváltására és kormányzásra legalkalmasabb jelölt).
Az előválasztás második fordulója nem pusztán népszerűségi verseny és nem olyan, mint egy atlétikai viadal, ahol az a lényeg, hogy megmutassuk mit tudunk és ahol a bronzérem is szépen csillog. Az előválasztás pont azért előrelépés, mert kiszűri azokat, akiknek nincs esélyük a végső győzelemre. Ezért fontos, hogy a második fordulóban csak két jelölt maradjon talpon. Egy harmadik induló pusztán az úgy nevezett spoiler effektust valósítaná meg, azaz miközben ő maga már nem nyerhetne, de a szavazatok megosztása által elérhetné, hogy a legesélyesebb jelölt se nyerjen. Márpedig ez pont az ellentéte annak az egész logikának, ami miatt az előválasztás eredetileg létrejött.
Hogy az előválasztás egyáltalán megvalósulhatott, az már óriási eredmény a hazai demokrácia szempontjából. Ám, hogy a választók mennyire látják át az előválasztás belső logikáját, az még egy nagy kérdés – márpedig könnyen lehet, hogy ezen múlik a kormányváltás.
Borítókép: Pixabay/geralt